horvath_balint_resize

A saját játékunknál maradtunk az egész meccsen

   

Két meccsből hat ponttal, 12-4-es gólkülönbséggel vezet a magyar U18-as válogatott az asiagói világbajnokságon. A házigazda olaszok elleni meccs előtt Horváth Bálintot, csapatunk egyik legjobbját kérdeztük.

A magyar ifjúsági válogatott az eddigi két vb-meccsét egyaránt 6-2-re nyerte a divízió 1/B-s tornán, egyformán a harmadik harmadban dominálva. A szerdai szünnap után a meccseket jól kezdő, majd rosszul folytató Olaszország következik. A torna házigazdája pocsékul teljesít, hiába vezetett mindkétszer két góllal az első harmad után, előbb 3-2-re kikapott Japántól, majd Szlovénia is elverte 4-2-re. Nem kell hangsúlyozni, mindkét válogatott számára mennyire fontos a csütörtök esti mérkőzés.

U18-asaink egyik vezéralakja eddig a két meccsen 3+1 pontnál járó Horváth Bálint. A Svédországban, a Rögle csapatában légióskodó, 1999-es születésű center tavaly is ott volt a divízió 1/A-ból kieső válogatottban, de meghatározó emberré értelemszerűen csak idén emelkedhetett az 1998-asokat is szép számmal felvonulható keretben. Őt mutatjuk be egy rövid interjú keretében.

horvath_balint_resize

Fotó: Mudra László

Hogyan kerültél ilyen fiatalon Svédországba?

Amikor még a Bartalis István a Trojában játszott, akkor mentem ki egy nyári edzőtáborba. Talán még az U12-es korosztályban. Az edzőtábor után kaptam egy levelet, hogy szeretnék, ha náluk játszanék, majd az U14-es éveimben kiköltöztünk.

Milyen csapatokban játszottál azelőtt?

Győrben kezdtem jégkorongozni, Bartalis Józsefnél, ezért is ismerem Istvánt. Miniben elkerültem Zalaegerszegre Kercsó Árpadhoz, de egy-két éven belül kimentem Szlovákiába a Ruzinovhoz. Svédországban a Trojában játszottam három évig, de ebbe a szezonban már a Rögle BK mezében léptem jégre.

Tavaly már serdülőként is játszottál az u18-as vb-n. Most egy osztállyal lejjebb vagyunk. Ha feljutunk,  jövőre megint a D1/A-ban küzdhetsz, még mindig ifiként. Hogy érzed, mekkora a különbség a két osztály között?

Érezhető. Lehet, azért is, mert egy évvel idősebb is vagyok ? de itt is komoly ellenfelekkel játszhatunk meccseket.

Az ukránok ellen a második harmadban mélyen voltunk, közel jártak a vezetéshez. Ehhez képest simán nyertünk. Mitől ilyen erős a harmadik harmadunk?

Úgy gondolom, fejben dőlt el, mi sokkal rendezettebben játszottunk, a saját játékunknál maradtunk az egész meccsen, éppen ebben fejlődtünk szerintem a legnagyobbat.

A pihenőnapon mi volt a program?

Koncentráltunk a regenerálódásra, de az edzői stáb meglepetést is tartogatott számunkra.

Az ifjúsági válogatott csütörtöki mérkőzését az alábbi videón tekinthetik meg élőben 20:30-től.

Az U18-as világbajnokság programja (Asiago, Olaszország):
április 18., 13:30 Magyarország?Dél-Korea 6-2
április 19., 13:30 Magyarország?Ukrajna 6-2
április 21., 20:30 Magyarország?Olaszország
április 22., 16:00 Magyarország?Japán
április 24., 17:00 Magyarország?Szlovénia

A magyar U18-asok portréi.

Az ifjúsági válogatott játékoskerete a 2016-os U18-as divízió 1/B-s világbajnokságra:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Kovács Dávid 1999 Langnau (SUI)
Szeles Martin 1999 Fehérvár
Hátvédek:
Bugár Gábor 1999 MAC
Bukor Rajmund 1998 Vasas
Erdély Botond 1998 Fehérvár
Fejes Nándor 1999 MAC
Kiss Roland 1999 Fehérvár
Szabó Dávid 1998 Fehérvár
Szécsi Patrik 2000 Pesterzsébet
Vas Márk 1999 Fehérvár
Csatárok:
Almási Márk 2000 Fehérvár
Horváth Bálint 1999 Rögle BK (SWE)
Kiss Patrik 1998 Fehérvár
Kreisz Brúnó 1999 MAC
Majoross Barnabás 1998 MAC
Molnár Dávid 1998 Debrecen
Nagy Ákos 1999 Fehérvár
Péter Andor 1999 Fehérvár
Révész Marcell 2000 Basel (SUI)
Szigeti Ákos 1999 MAC
Szita Donát 1998 Fehérvár
Tóth Renátó 1998 Fehérvár

A stáb:

Szövetségi kapitány: Glen Williamson
Edző: Horváth András, Fodor Szabolcs
Kapusedző: Máthé Csaba
Felszerelésmenedzser: Tornyi Gábor
Fizioterapeuta: Berkes Brigitta
Csapatvezető: Mercz Orsolya

Felkészülési mérkőzések:
április 11., 15:30 Magyarország?Ruzinov Bratislava U18 5-3
április 13., 18:30 Magyarország?Szlovákia U17 (Tüskecsarnok) 6-5
április 14., 12:00 Magyarország?Szlovákia U17 (Tüskecsarnok) 5-2

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN