ITAPOL

Kezdődik a katowicei divízió 1/A csoportos vb

   

A magyar válogatott eddigi otthonában nagy küzdelem várható a feljutást jelentő egy vagy két helyért.

Szlovénia a csoport favoritja, Budapesten is láthattuk, több kulcsemberük nélkül is nagyon magas ritmusú hokira képesek. Nagy meglepetés lenne, ha ők nem masíroznának vissza az elitbe. Ausztria a másik A csoportból érkező együttes, aki ráadásul fantasztikusan szerepelt, öt pontot szerzett a prágai vb-n, három ellenfelet is megfogott, hosszabbításra kényszerített. Ezúttal vannak hiányzóik és komoly fejtörést okozhat, hogy az egyik legjobb hátvédet elvesztették, a salzburgi Dominique Heinrich megsérült a döntő utolsó mérkőzésén. Ez a csapat így sem gyenge, de nem tűnik foghatatlannak.

A legnagyobb reménykedő a lengyel válogatott, amely egy év Krakkóban egy győzelemre állt az A csoporttól, de azt a meccset mi húztuk be, nem ők. Most fogadkoznak, hogy idén megcsinálják. Meglátjuk, szurkolunk nekik, a jelek szerint tovább erősödtek egy év alatt, igen masszív keretük van.

Japánról tudjuk, hogy bármikor bármire képes, többször volt már egy sikerre a visszajutástól, eddig nem jött össze nekik. Dél-Korea és a gyengülő, honosított légióst alig alkalmazó Olaszország esetében meglepő lenne, ha sikerülne az áttörés, de meglátjuk, előfordulhat, hogy valami nagyon összeáll a csapatjáték tekintetében valahol, erről szól a jégkorong.

Az első napon Japán?Szlovénia, Olaszország?Lengyelország és Dél-Korea?Ausztria mérkőzéseket rendeznek.

A kiírás furcsasága, a német és a francia válogatott védettsége miatt az A csoportos vb csoportkörének végéig nem lehet majd biztosra venni, hogy az első vagy az első kettő jut fel az A csoportba. Ehhez a történethez minden bizonnyal lesz közünk. Tömören összefoglalva: ha a németeket és a franciákat megelőzve végzünk a hatodik helyen Szentpéterváron, akkor idén csak egy csapat jut fel a d1/A-ból.

ITAPOL

Fotó: Mudra László

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN