


Magyarország?Szlovénia 5-4
100%-os siker! Nagyon akarta a győzelmet, a meccs folyamán négyszer szerzett vezetést U18-as válogatottunk, a győztes találatot 23 másodperccel a vége előtt vittük be.
Az első harmadban Szita Donát két gyors góljával villámrajtot vettük, az 5. percben 2-0 volt ide. A korábbiaknál fegyelmezetlenebbek voltunk, sok kiállítást szedtünk be, de ehhez az is kellett, hogy a szlovénok keményen küzdjenek a hátrányuk ellenére. Előbb egy szimpla, majd egy dupla fórt lőttek be, 2-2-vel végződött a mozgalmas első harmad.
A második harmadot is jól kezdtük, ekkor Molnár Dávid talált a kapuba, 3-2-re vezettünk. A meccs felénél kapust cseréltünk, így Szeles Martin és Kovács Dávid Márk ugyanannyi időt védett a vb-n. Sajnos egy újabb kettős előnyt ajándékoztunk ellenfelünknek, aki ezt ismét kihasználta. 3-3-ra állt a meccs 40 perc után.
A záró harmadot nagyon megnyomtuk, érezni lehetett a csapaton, mindent megtesz az újabb győzelemért. Erőfeszítéseinket kétszer is siker koronázta. Az 52. percben Kiss Patrik lőtt gólt, de a 4-3-as előnyünket az 56. percben emberhátrányos góllal nullázta le a szlovén brigád. De nem volt vége, Kiss Patrikban volt még egy találat, 59:37-nél megszerezte ötödik gólunkat, ezzel negyedszer szerzett vezetést Magyarország javára, és ezt már nem volt idő kiegyenlíteni, így 5-4-re megnyertük a rangadót, amely már nem osztott, nem szorzott.
Ötből öt mérkőzést nyert a magyar hoki idei aranyvárosában, Asiagóban az ifjúsági válogatott, így nem egészen két héttel a felnőtt női válogatott után egy újabb magyar csapat ünnepelhetett feljutást ebben a csarnokban. Jövőre egy csoporttal feljebb játszik a magyar U18-as válogatott, a világ 16 legjobb csapata között. Óriási kihívás, nagy kaland lesz az is.
Az U18-as világbajnokság programja (Asiago, Olaszország):
április 18., 13:30 Magyarország?Dél-Korea 6-2
április 19., 13:30 Magyarország?Ukrajna 6-2
április 21., 20:30 Magyarország?Olaszország 7-1
április 22., 16:00 Magyarország?Japán 4-2
április 24., 17:00 Magyarország?Szlovénia 5-4
Az ifjúsági válogatott játékoskerete a 2016-os U18-as divízió 1/B-s világbajnokságra:
Név | Szül. év | Csapat |
Kapusok: | ||
Kovács Dávid | 1999 | Langnau (SUI) |
Szeles Martin | 1999 | Fehérvár |
Hátvédek: | ||
Bugár Gábor | 1999 | MAC |
Bukor Rajmund | 1998 | Vasas |
Erdély Botond | 1998 | Fehérvár |
Fejes Nándor | 1999 | MAC |
Kiss Roland | 1999 | Fehérvár |
Szabó Dávid | 1998 | Fehérvár |
Szécsi Patrik | 2000 | Pesterzsébet |
Vas Márk | 1999 | Fehérvár |
Csatárok: | ||
Almási Márk | 2000 | Fehérvár |
Horváth Bálint | 1999 | Rögle BK (SWE) |
Kiss Patrik | 1998 | Fehérvár |
Kreisz Brúnó | 1999 | MAC |
Majoross Barnabás | 1998 | MAC |
Molnár Dávid | 1998 | Debrecen |
Nagy Ákos | 1999 | Fehérvár |
Péter Andor | 1999 | Fehérvár |
Révész Marcell | 2000 | Basel (SUI) |
Szigeti Ákos | 1999 | MAC |
Szita Donát | 1998 | Fehérvár |
Tóth Renátó | 1998 | Fehérvár |
A stáb:
Szövetségi kapitány: Glen Williamson
Edző: Horváth András, Fodor Szabolcs
Kapusedző: Máthé Csaba
Felszerelésmenedzser: Tornyi Gábor
Fizioterapeuta: Berkes Brigitta
Csapatvezető: Mercz Orsolya
Felkészülési mérkőzések:
április 11., 15:30 Magyarország?Ruzinov Bratislava U18 5-3
április 13., 18:30 Magyarország?Szlovákia U17 (Tüskecsarnok) 6-5
április 14., 12:00 Magyarország?Szlovákia U17 (Tüskecsarnok) 5-2
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni