vb kieses 2016 kicsi

Így maradhatunk az A csoportban

   

Február közepe óta tudjuk, pontosan milyen lesz Szentpéterváron a kiesési rendszer. Megmutatjuk a négy lehetőséget.

Mint ismeretes, a nemzetközi szövetség megváltoztatta eredeti álláspontját, és a 2017-es elitvébét rendező Franciaország és Németország számára is védettséget nyújtott a 2016-os világbajnokságra. Míg a kandidáláskor abban állapodott meg a két ország szövetségével, hogy csak az egyikük 2017-es részvételét tudja garantálni, addig a tavaly őszi kongresszuson már olyan döntést szavaztattak meg, hogy egyikük sem eshet ki idén. Pechünkre mindkét érintett a mi csoportunkban található, ezért idén nem feltétlen lesz elegendő a 7. helyen végeznünk a bennmaradáshoz Szentpéterváron.

A legutóbbi témába vágó cikkünkben kifejtettük, milyen esetek fordulhatnak elő, mivel azonban sokakban kérdések maradtak, ezért készítettünk egy szemléletes ábrát is minderről.

Néhány megjegyzés:
1) a másik csoport végeredményét a besorolási számok alapján állítottuk be
2) ha Magyarország a 6.-nál is jobb helyen végez, akkor is csont nélkül benn marad, természetesen
3) akkor is automatikus bennmaradunk, ha a 7. helyen végzünk és a 8. mögöttünk nem a német vagy a francia válogatott
4) még nem kaptuk meg a hivatalos szabályzatot arra vonatkozóan, hogy a két 7. helyezett összevetése milyen szempontok szerint történik

Magyarország kiesési-bennmaradási esélyei az A csoportos világbajnokságon:

vb kieses 2016

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN