mla_3890_resize

Megnézzük, hova jutottunk tavaly óta

   

A válogatottnak már csak három jeges edzése van hátra a szentpétervári utazásig.

A válogatott tagjai egy nap pihenőt kaptak ezúttal. Hétfőn délelőtt találkoztak újra a Tüskecsarnokban. A ruhapróbát követően jégre mentek, majd délután még egy jeges edzés szerepelt a programban. Kedden ugyanez lesz a menetrend, szerdán pedig már csak délelőtt lesz gyakorlás. Ebéd után elköszönnek egymástól a játékosok és stábtagok, és csütörtökön reggel 7 órakor indulnak útnak Ferihegyre, ahonnan Frankfurton át repülnek majd Szentpétervárra, a világbajnokság helyszínére.

A hazai programban az élesítés és a finomhangolás szerepel, kiváltképp sokat gyakorolják a speciális játékokat, az emberelőnyt és -hátrányt.

Stipsicz Bence és Szirányi Bence az icehockey.hu-nak elmondta, összerakták az edzők a speciális sorokat, ezek az egységek hétfőtől együtt gyakorolnak.

Vas Márton csapatkapitány ezzel a mondattal zárta gondolatait: “Már nagyon várom, hogy menjünk végre, és megnézzük, hova jutottunk tavaly óta.”

mla_3890_resize

Fotó: Mudra László

A magyar felnőtt férfi válogatott kerete az oroszországi A csoportos világbajnokságra:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Hetényi Zoltán 1988 Fehérvár
Rajna Miklós 1991 Fehérvár
Vay Ádám 1994 Debrecen
Hátvédek:
Dudas Jesse 1988 Miskolc
Garát Zsombor 1997 MAC
Mestyán István 1989 MAC
Sagert Kalvin 1987 Miskolc
Stipsicz Bence 1997 MAC
Szirányi Bence 1988 Fehérvár
Vas Márton 1980 Fassa (ITA)
Wehrs Kevin 1988 Fehérvár
Csatárok:
Banham Frank 1975 Fehérvár
Bartalis István 1990 Fehérvár
Benk András 1987 Fehérvár
Erdély Csanád 1996 Sioux Falls (USHL)
Galló Vilmos 1996 Linköping (SWE)
Kovács Csaba 1984 Fehérvár
Kóger Dániel 1989 Fehérvár
Magosi Bálint 1989 Briancon (FRA)
Nagy Gergő 1989 Fehérvár
Nagy Krisztián 1994 MAC
Sarauer Andrew 1984 Fehérvár
Sebők Balázs 1994 KalPa (FIN)
Sofron István 1988 Klagenfurt (AUT)
Vas János 1984 Slavia Praha (CZE-2.)

magyar felnőtt férfi válogatott stábja, 2015/16:

Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edző: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás, Tokaji Viktor
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő
Fizioterapeuta: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelés-menedzser: Nagy József, Tornyi Gábor

A világbajnokság programja:

Május 7., szombat, 11:15 Szlovákia?Magyarország
Május 8., vasárnap, 11:15 Magyarország?Kanada
Május 10., kedd, 19:15 Magyarország?Franciaország
Május 11., szerda, 19:15 Finnország?Magyarország
Május 13., péntek 15:15 Egyesült Államok?Magyarország
Május 14., szombat, 15:15 Magyarország?Fehéroroszország
Május 16., hétfő 19:15 Németország?Magyarország

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN