


Csak a San Jose tudta növelni az előnyét
A Sharks a második hazai mérkőzését is megnyerte, a Dallas viszont hosszabbítás után elbukta.
A San Jose a három pontot szerző Joe Pavelski és a 37 lövést hárító Martin Jones vezetésével a Nashville elleni mérkőzés második mérkőzését is megnyerte. A Predators az első két játékrészben folyamatosan fölényben játszott, mégsem tudta bevenni Jones kapuját. Sőt, a sok kihagyott lehetőség végül megbosszulta magát, a Sharks a második harmad végén Logan Couture emberelőnyös góljával szerezte meg a vezetést. A Nashville végül hét perccel a befejezés előtt törte meg Jones ellenállását, amikor Mattias Ekholm bombázott a kapuba. A vendégek továbbra is többet támadtak, de bő két perccel a vége előtt másodszor is előnybe került a Sharks, egy kapu előtti kavarodás után Pavelski húzta be a pakkot. A hajrában a Nashville levitte a kapusát, Joe Thornton pedig az üresen maradt kapuba helyezett, eldöntve a mérkőzést. Három másodperccel a vége előtt Ryan Johansen gólja már nem segített a vendégeken.
A St. Louis hosszabbítás után győzött az American Airlines Centerben, ezzel kiegyenlítette a párharcot és elvette a texasi csapat pályaelőnyét. A Dallas kezdett jobban, három és fél perc után Alex Goligoski góljával került előnybe. A válasz 35 másodpercen belül érkezett, a folytatásban pedig Kari Lehtonen gondoskodott arról, hogy a Blues előnybe kerüljön. A finn kapus az első harmadban öt lövésből három gólt kapott, így az első szünetet követően Antti Niemi érkezett a helyére. A kétgólos hátrányban lévő Stars folyamatos támadásba ment át, de csak a harmadik harmadban járt sikerrel. Először Mattias Janmark révén szépített, majd bő két perccel vége előtt Jamie Benn révén a hosszabbítást is kiharcolta. A hirtelen halálban jobbak voltak a vendégek, kétszer is emberelőnybe kerültek, de amíg az elsőt elpuskázták, a másodikat a születésnapos csapatkapitány, David Backes révén értékesítették.
.
NHL, 2016. május 1.
Dallas?St. Louis 3-4
G.: Goligoski, Janmark, Benn ill. Berglund, Edmundson, Brouwer, Backes
San Jose?Nashville 3-2
G.: Couture, Pavelski, Thornton ill. Ekholm, Johansen
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
NYUGATI FŐCSOPORT
Negyeddöntők | ||||||
Dallas (1.)?Minnesota (WC 2.) 4-2 | ||||||
4-0 | 2-1 | 3-5 | 3-2 | 4-5 | 5-4 | |
St. Louis (2.)?Chicago (3.) 4-3 | ||||||
1-0 | 2-3 | 3-2 | 4-3 | 3-4 | 3-6 | 3-2 |
Anaheim (1.)?Nashville (WC 1.) 3-4 | ||||||
2-3 | 2-3 | 3-0 | 4-1 | 5-2 | 1-3 | 1-2 |
Los Angeles (2.)?San Jose (3.) 1-4 | ||||||
3-4 | 1-2 | 2-1 | 2-3 | 3-6 | ||
Elődöntők | ||||||
Dallas (1.)?St. Louis (2.) 1-1 | ||||||
2-1 | 3-4 | 05.03 | 05.05 | 05.07 | 05.09 | 05.11 |
San Jose (3.)?Nashville (WC 1.) 2-0 | ||||||
5-2 | 3-2 | 05.03 | 05.05 | 05.07 | 05.09 | 05.12 |
Döntő | ||||||
??? | ||||||
KELETI FŐCSOPORT
Negyeddöntők | ||||||
Florida (1.)?NY Islanders (WC 1.) 2-4 | ||||||
4-5 | 3-1 | 3-4 | 2-1 | 1-2 | 1-2 | |
Tampa Bay (2.)?Detroit (3.) 4-1 | ||||||
3-2 | 5-2 | 0-2 | 3-2 | 1-0 | ||
Washington (1.)?Philadelphia (WC 2.) 4-2 | ||||||
2-0 | 4-1 | 6-1 | 1-2 | 0-2 | 1-0 | |
Pittsburgh (2.)?NY Rangers (3.) 4-1 | ||||||
5-2 | 2-4 | 3-1 | 5-0 | 6-3 | ||
Elődöntők | ||||||
Tampa Bay (2.)?NY Islanders (WC 1.) 1-1 | ||||||
3-5 | 4-1 | 05.03 | 05.06 | 05.08 | 05.10 | 05.12 |
Washington (1.)?Pittsburgh (2.) 1-1 | ||||||
4-3 | 1-2 | 05.02 | 05.04 | 05.07 | 05.10 | 05.12 |
Döntő | ||||||
??? | ||||||
STANLEY KUPA-DÖNTŐ | ||||||
??? | ||||||
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy