Svédország–Lettország 2-1

   

A világbajnokság első moszkvai mérkőzése meglepetést hozott, a lettek a 42 védést bemutató Merzlikins vezetésével pontot szereztek a svédek ellen.

A mérkőzést Svédország kezdte jobban, azonnal tűz alá vették Merzlikins kapuját. A háromkoronások fölénye a 3. perc végén góllá érett, Backlund betört a lett harmadba, hiába ütközték le, a korong Jimmie Ericsson elé került, aki fonákkal bevágta (1-0). A gól után maradt a svéd fölény, ami csak az emberhátrányaik során tűnt el. A harmad vége felé Lettország magára talált, a játékrész közepén még 9:1-re vezették a kapura lövési mutatót a svédek, ami a harmad végére 13:9-re változott. A második és a harmadik harmadban is Svédország játszott jobban, Lettország kontrákkal veszélyeztetett. Az 53. percig nem született gól, ekkor viszont a lettek kihasználtak egy emberelőnyt és egyenlítettek, Sotnieks lőtt szemből érkezve Markström kapujába (1-1). A lett találat után azonnal jött egy svéd előny, amit a csapatkapitány Jimmie Ericsson 27 másodpercesre rövidített, miután teljesen feleslegesen odaütött Cibulskis kezére. A 4 a 4 elleni játék végén Meija kiugrott, de mellélőtte a korongot. A svédek hiába próbálták a rendes játékidőben eldönteni a meccset, hosszabbításra került sor. A túlórában a lettek játszottak jobban, többször is felálltak a svéd harmadban. Mégis Svédország nyert, Nyquist korongot szerzett a lett harmadban, összejátszott Wennberggel, majd belőtte a háromkoronások 2-1-es győzelmét jelentő gólt.

VB, 2016. máj. 6., péntek.
Markström: 95,2% (Fasth)
K
Merzlikins: 95,5% (Masalskis)
Larsson, Gustafsson Erik, Backlund, Ericsson, Omark
1
Siksna, Galvins, Daugavins, Girgensons, Kenins
Fransson, Gustafsson Erik, Nyquist, Wennberg, Klasen
2
Sotnieks, Cibulskis, Redlihs, Pavlovs, Bicevskis
Fantenberg, Nygren, Ritola, Sundström, Rosén
3
Sirokovs A., Jerofejevs, Abols, Skvorcovs, Indrasis
Sjögren, Lundberg, Norman
4
Freibergs, Dzerins, Bukarts, Meija, Kulda
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:52 SWE Ericsson Backlund
1-1 52:29 LAT PP Sotnieks Redlihs Dzerins
2-1 64:06 SWE Nyquist Wennberg
44 Kapura lövések száma 21
10 Kiállításpercek 10
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN