

Kanada–USA 5-1
Hatalmas iramú mérkőzésen a címvédő Kanada szép játékkal, magabiztosan nyert az USA ellen.
A korai időpont ellenére telt ház előtt kezdődött a mérkőzés és már az első percek meglehetősen izgalmasan teltek. Foligno emberhátrányban ugrott ki a második perc elején, a túloldalon másodpercekkel később Stone ugyanúgy centikkel maradt csak le egy életveszélyes átadásról, a kapusok mindkétszer verve voltak. Az amerikai emberhátrányt amerikai emberelőny követte, Maroon fordult be a koronggal a Talbot kapuja elé és szerezte meg a vezetést csapatának. Érdekesség, hogy a kapu előtti tömörülés fokozásában aktív szerepet vállalt az az Auston Matthews, aki az idei NHL-draft 1/1-es helyének elsőszámú esélyese. Kanada sem sokat várt a válasszal, fél perccel később Hall tréfálta meg a rövidet rosszul záró Kinkaid kapust, akinek a mamutja alatt bevánszorgott a korong , így 5 és fél perc elteltével 1-1-et mutatott az eredményjelző. Ez sem sokáig maradt így, a 9. perc végén Gallagher kapta vissza a korongot Ryan O’Reillytól és bombaerős csuklólövéssel vágta azt fel a hosszú felsőbe. A vezetés megszerzésével a pályán is átvette az uralmat Kanada válogatottja, nagyon gyors és kombinatív játékot mutattak be, különösen Kinkaid kapuja mögül építkeztek veszélyesen. Az amerikaiak ezzel szemben villámgyors kontrákra rendezkedtek be, amelyekben szintén benne volt a gól.
A második harmadra összekapták magukat az amerikaiak, aminek az lett az eredménye, hogy ez a periódus is kis híján Foligno-góllal indult. A Columbus Blue Jackets csapatkapitánya 24. percben közvetlen közelről próbálkozhatott, Talbot eszén azonban nem sikerült túljárni. Kanada egy meg nem adott góllal tért vissza a mérkőzésbe, Matheson kékvonalas bombája utat talált Kinkaid lábai között a hálóba, azonban a játékvezetők úgy ítélték meg, hogy mindeközben Hall akadályozta a kapust. A juharlevelesek lendületét Dumba kiállítása törte meg. Feltűnő volt, bár nem meglepő, hogy a játékvezetők a legapróbb odapiszkálások miatt is szórták a játékosoknak a kétperces büntetéseket, erre majd nekünk is oda kell figyelnünk. A kiállítás letelte után azonban nem maradt 100%-os az amerikai előnykihasználás, Kanada fölénye pedig már-már nyomasztóvá vált. Az újabb gólt Matt Duchene szerezte a 32. percben egy Gallagheréhez nagyon hasonló csuklólövéssel. Az akció kulcsa a páratlan technikai tudáson kívül az akciót kísérő két hátvéd mozgása volt, Ceci és Murray nagyon jó helyezkedéssel vitték el a csapat A betűse elől az embereket. A harmad további részében csak az volt a kérdés, mennyire áll hadilábon a szerencsével Kinkaid kapus, Perryék egyre-másra alakították ki a gólhelyzeteket, Kinkaid azonban mindent védett, amit lehetett, néha még többet is, így maradt a 3-1. Az amerikai csapatból Matthews mutatta meg, hogy ebben a mezőnyben is megállja a helyét, mellette még Compher játékában volt benne a szépítő találat.
A harmadik harmad eleje ismét kiegyenlített játékot hozott, bár a veszélyesebb helyzeteket egyértelműen Kanada alakította ki. Stone forintos passzából Reinhart lőtte fejbe Kinkaidet, majd a 46. percben a második gólt előkészítő O’Reilly szerzett korongot, amivel Jenner bújt ki a kapu mögül. Kinkaid ismét rosszul zárta a rövidet, így a húzott lövés után a korong a mamutról pattant be a hálóba. Ez a gól is kapu mögött induló akcióból született. Az amerikaiak mindent megtettek a szépítésért, de még előnyben sem tudtak gólhelyzetet kialakítani. Olyannyira, hogy az 52. percben Duchene a levegőből fülelte le Matthews keresztpasszát, a koronggal pedig Marchand lépett ki, akit képtelenség volt utolérni, a szóló után már 5-1-re vezettek a juharlevelesek. Az USA kezdte elveszíteni a fonalat, amit jól jelzett Hendricks támadóharmadban elkövetett szabálytalanságért kapott kiállítása. Fórban gyönyörűen, de eredménytelenül cicázott Kanada, amely egyenlő létszámban is fel tudott állni az amerikaiak harmadában. Az eredmény már nem is változott, 5-1-es arányban is megérdemelten nyert Kanada.
VB, 2016. máj. 6., péntek. |
Kinkaid: 79,2% (Condon) | K |
Talbot: 96,4% (Pickard) |
Wideman, Hanifin, Larkin, Hinostroza, Foligno | 1 |
Tanev, Rielly, Hall, Brassard, Perry |
McCabe, Skjei, Schroeder, Maroon, Matthews | 2 |
Ceci, Murray, Duchene, Marchand, McDavid |
Murhpy, Warsofsky, Hendricks, Fasching, Wood | 3 |
Hutton, Dumba, Gallagher, Jenner, O'Reilly |
Santini, Compher, Motte, Connor, Vatrano | 4 |
Matheson, Domi, Reinhart, Scheifele, Stone |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 04:54 | USA | PP | Maroon | Connor | Warsofsky |
1-1 | 05:25 | CAN | Hall | Brassard | Perry | |
1-2 | 08:48 | CAN | Gallagher | O'Reilly | ||
1-3 | 31:37 | CAN | Duchene | Ceci | Murray | |
1-4 | 45:54 | CAN | Jenner | O'Reilly | ||
1-5 | 51:16 | CAN | SH | Marchand | Duchene |
28 | Kapura lövések száma | 24 |
10 | Kiállításpercek | 6 |
További cikkek
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- Ausztria ismét elviszi Bécsbe a kanadai válogatottat
- Megvan a 2025-ös női vb programja
- Magyarország a csehekkel rendezne A csoportos vb-t
- Van remény az A csoportos vb megrendezésére
- #Kisles S06E04 Ezt akartátok? Tessék...
- Magyarország hoki-vb-t rendezne? A szlovákok bejelentkeztek a 2029-es tornára
- Németország ellen kezdjük a herningi világbajnokságot