CP8Q6700

Nekünk még mindig nem a bennmaradással kell foglalkoznunk

   

Az a legfontosabb, hogy minél több ilyen meccset tudjunk játszani, amilyen a finnek elleni is volt. Ladányi Balázs elemez.

Ladányi Balázsnak nagyon tetszett a finnek ellen mutatott játékunk, és nemcsak azért, mert a magyar válogatott egészen a 37. percig 0-0-ra állt a torna egyik nagy esélyese ellen. “Az egész mérkőzés tetszett. Eljátszhatunk a gondolattal, hogy ha a franciák ellen nem vagyunk olyan pechesek a kapott gólokkal, akkor mi történt volna. Láthatjuk, miért ők a legnagyobb túlélők, nem volt szégyen kikapni tőlük, ezen a szinten senkitől sem az. A francia meccset követően elkeseredve nyilatkoztak a játékosok, de utána sikerült felállni a vereségből, és jó játékkal helytálltunk Finnországgal szemben. Most nem sikerült lekorlátozni az ellenfél támadásait, hisz 51 lövést kaptunk, erősen domináltak, de mi hősiesen védekeztünk. Láthatjuk, hogy amíg az A csoport végéhez tartozunk, addig szükségünk van olyan támaszra hátulról, amit Vay Ádám adott. De ez nemcsak a kapus érdeme, az egész csapat remekül dolgozott védekezésben, és Ádám segítségére volt.”

Mintha Finnország ellen nyoma sem lett volna, hogy kedden a francia meccs nem a mi szánk íze szerint alakult. “Túlzottan akarhatták a játékosok a győzelmet a franciák ellen. Amikor elhúztak tőlünk, és rohannunk kellett az eredmény után, görcsössé váltunk, és úgy tűnt, mintha nem mennének a lábak. Ezt a finnek ellen megcáfolta a csapat, remekül bírtuk az egész mérkőzést fizikailag. Jól korcsolyáztunk, tartottuk a tempót, szépen befejeztük az ütközéseket, ezek nyomot is hagytak bennük. A helyén volt a csapat önbizalma, bár nem sikerült sokszor veszélyeztetnünk az ellenfél kapuját. Ez nem gond, mivel a finneké az egyik legjobban védekező csapat a mezőnyben. Mindig kevés gólt kapnak, így tudnak sokáig jutni a tornákon. Kompakt védekezésből építik fel a támadásaikat, ezt ma is megmutatták.”

A szenzációsan védő Vay Ádám most a slágertéma a jégkorongos berkekben, mindenki találgat, kivételes teljesítményével sikerült-e felhívnia magára a szakma figyelmét. Megkérdeztük Ladányit mint debrecenit, hogy marad-e a klubnál a fiatal hálóőr: “Ezt majd az élet eldönti. Megállapodásunk van vele a jövő évre, de ha kap egy visszautasíthatatlan külföldi ajánlatot, nem fogunk az útjába állni. Szerintem lesz még meccse a világbajnokságon, mert aki Kanadától 27 perc alatt 1 gólt kap, és aki Finnország ellen 94% fölött véd, az megérdemli a lehetőséget. Fenomenális volt, a hátán vitte a csapatot, és ehhez meg is van a kellő ereje és tudása. Mivel debreceni játékos, nagyon szorítok neki, örülök, hogy be tudta verekedni magát az utazó keretbe. A magyar hokinak remek hír, hogy a három kapushelyért nagy versenyhelyzet volt, és nehéz döntést kellett hoznia a stábnak.”

CP8Q6700

Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)

Ladányi a finnek ellen mutatott remek teljesítményt követően sem támaszt irreális elvárásokat. “Nekünk még mindig nem a bennmaradással kell foglalkoznunk, hanem hogy minél több ilyen meccset tudjunk játszani, hogy hatvan percig ennyit és ilyen szinten korcsolyázzunk. Minél több tapasztalatot kell magunkba szívnunk, edződnünk kell ehhez a színvonalhoz és sebességhez. Játszottunk egy remek meccset egy jó kapus- és védőteljesítménynek köszönhetően. A csatáraink is kitűnő munkát végeztek, ám ezúttal inkább a védekezés volt nekik is a feladatuk. Nagyon energikus volt a csapatunk, ismét megemelem a kalapom előttük.”

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN