Van jövője a magyar csapatnak

Leo Komarov, a finn válogatott és az NHL-es Toronto Maple Leafs 29 éves szélsője bízik jégkorongunk fejlődésében. Azt is elmondta blogunknak, hogyan lesett el praktikákat példaképeitől, és most hogyan segíti a fiatalokat.

A finn és orosz állampolgársággal is rendelkező Leo Komarov Észtországban látta meg a napvilágot. A Dinamo Moszkva színeiben 247-szer lépett jégre a KHL-ben, 128 pontot termelt. Az NHL-ben a 2012/13-as szezonban játszott először, azóta 178 alkalommal öltötte magára a Toronto Maple Leafs mezét, 71 pontnál tart. Ebben a szezonban az NHL All Star-meccsen is ott volt. Szerződése még két évre szól. Tagja volt annak a finn válogatottnak, amely 2012-ben Szlovákiában világbajnok lett, de 2014-ből van egy olimpiai bronzérme és egy világbajnoki ezüstje is.

Eltelt néhány nap a meccsünk óta, hogyan emlékszel a magyarokra?

Jól emlékszem rájuk! Semmi elvárásom nem volt velük, semmire nem számítottam, nem ismerem egy játékosukat sem. Talán ezért leptek meg igazán. Nagyon kemények voltak, tiszteletre méltóan küzdöttek. Nyilván mi vagyunk a képzettebbek, de szerintem határozottan van jövője a magyar csapatnak azok alapján, amit láttam. A szurkolók pedig fantasztikusak. Már 2009-ben megtapasztaltam ezt, amikor Budapesten játszottam felkészülési meccsen, ahol amúgy kikaptunk. A fanokra emlékszem onnan is, és most is lehetett őket végig hallani. Minden tiszteletem az övék.

Mi lehet a jövője a mostani finn válogatottnak?

Úgy érzem, nagyon erősek vagyunk. Sok a tehetséges fiatal, a rutint is többen képviseljük, és ez a kettő jó mixet alkot. Ennek ellenére nem merek jósolgatni. Az első hét meccsen csak a negyeddöntőnek kell meglennie, az igazán fontos dolgok azután történnek. Persze győzni szeretnénk. Meglátjuk.

Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)

A tapasztaltabbak közé tartozol a csapatban. Rutinos, NHL-ben edződő játékosként mennyire tudsz segíteni a fiataloknak?

A pályán biztosan el lehet lesni dolgokat tőlem és a többiektől, igyekszem is, de azon kívül nem igazán tesznek fel kérdéseket. Így belegondolva ez talán furcsa is lehet. Szerintem egyrészt fontos nekik, hogy azt mutassák, profik, és mi is lássuk, tudják, mit kell tenniük. Másrészt tisztelnek is minket, és nem biztos, hogy belefér nekik, hogy csak úgy kérdezősködjenek. Biztos felnéznek ránk, de tényleg nem faggatnak, ez sosem volt jellemző. Szerintem ez rendben is van, képzett, minden téren profi játékosok, nincs szükségük arra, hogy pátyolgassuk őket.

Azért az öltözőben ugratjátok egymást, nem?

Jaj, persze, ez megvan, szerencsére. Csak a hokiról nem esik komolyan szó, inkább így mondanám. Ez így volt az én időmben is, a nagy neveket, a nagy játékosokat tiszteltem, felnéztem rájuk, igyekeztem másolni őket. De ezt mindig úgy csinálja az ember, hogy észrevétlen maradjon. Például ellesel egy-két gyakorlatot, amiket otthon próbálgatsz, amikor nem látja senki.

Hol tartasz a karrieredben jelenleg, és milyen céljaid vannak?

Két évem van még Torontóban, ettől sok függ, utána meglátjuk. Remélem, ez még nem a vége, és lesz folytatás. De persze tisztában vagyok vele, hogy lassan azért öregszem. Úgyhogy biztosat nem tudok mondani. A hokin kívül egyelőre nincs semmi, nem tervezek, nem is gondolkozom máson egyáltalán. Csak és kizárólag a jégkorongnak élek.