

Bushbacher Galacon folytatja
Folytatja az erősítést a MOL Ligából a kétszeres román bajnokcsapat. Az Újpestről távozó Phil Bushbacher a Dunarea Galati egyik új szerzeménye. Mellette mások is a Duna partján fekvő egyetemi városba igazoltak.
Mint az erről tudósító Viata Libera című helyi lap internetes kiadása megírja, Bushbacher nagyszülei ráadásul Romániából származnak, így a klubtól származó információk szerint a csatár már meg is tette az első lépéseket ahhoz, hogy megszerezze a román állampolgárságot, és beadta a szükséges dokumentumokat Románia chicagói konzulátusán, így később akár a román válogatottban is játszhatna.
A portál arról is ír, hogy a galaci klubhoz igazolt Tamás Nándor, aki 2012 óta játszott Magyarországon. Első szezonjában a MAC-ban, azóta pedig Debrecenben. Ugyancsak megállapodtak a legutóbb a Ferencvárosban játszó Pál Zsomborral is. A klub meghosszabbította a szerződését az előző évi sikercsapat több tagjával is. Így továbbra is a Dunareában játszik majd Bogdan Popa kapus, Góga Attila, Szőcs Szabolcs, Pál Zoltán, Hildebrand Szabolcs, Adrian Irimia és Alexandru Munteanu.
Játékosmozgások a MOL Ligában és a Fehérvár EBEL-csapatánál a 2016/17-es szezon előtt:
Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak az érintettek és/vagy a klubok által megerősített információk kerülnek.
ASC Corona Brassó:
maradt:
Tőke Zoltán (kapus)
Bíró Ottó (csatár)
Bíró Mátyás (csatár)
Bíró Gergő (csatár)
érkezett:
Bors Huba (hátvéd), Csíkszereda (MOL)
Csíki Zoltán (hátvéd), Debrecen (MOL)
távozott:
János Imre (hátvéd), Csíkszereda (MOL)
Csíkszeredai Sportklub:
maradt:
Onodi Ottó-Ákos (kapus)
Ruczuj Gellért (kapus)
Gecse Hugó (hátvéd)
Salló Alpár (hátvéd)
Orbán Szilárd (hátvéd)
Antal Előd (hátvéd)
Papp Szabolcs (hátvéd)
Molnár Zsombor (csatár)
Antal Zsombor (csatár)
Farkas Tamás (csatár)
Sándor Zoltán (csatár)
Moldován Ervin (csatár)
Bíró Tamás (csatár)
Péter Róbert (csatár)
Molnár Zoltán (csatár)
Rokaly Norbert (csatár)
Geréb István Attila (csatár)
érkezett:
János Imre (hátvéd), Csíkszereda (MOL)
Adorján Attila (kapus), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Antal Hunor (csatár), Csíkszereda U18
Márton Rajmond (csatár), Csíkszereda U18
Eduard Casaneanu (csatár), Csíkszereda U16
távozott:
Artur Oktyabrjov (RUS, vezetőedző), ?
Bors Huba (hátvéd): Corona Brassó (MOL)
Mihály Ede (csatár): Dunarea Galati (ROM-1.)
Debreceni HK:
maradt:
Jevgenyij Muhin (RUS, vezetőedző)
Igor Razov (RUS, másodedző)
Berta Ákos (csatár)
Dancsfalvi Norbert (csatár)
Hetényi Péter (hátvéd)
Martin Saluga (SVK, csatár)
Vaszjunyin Artyom (csatár)
Wéber Zsolt (hátvéd)
érkezett:
távozott:
Csíki Zoltán (hátvéd), Brassó (MOL)
Vay Ádám (kapus), Minnesota Wild (NHL)
Kovács Bronson (hátvéd), MAC (MOL)
Tamás Nándor (hátvéd), Dunarea Galati (ROM)
Dunaújvárosi Acélbikák:
maradt:
Lee Gilbert (CAN, vezetőedző)
Szepessy Bálint (csatár)
Szepessy Máté (csatár)
Léránt René (hátvéd)
Mátyásy Bence (csatár)
Nagy Márk (csatár)
Hruby Gellért (hátvéd)
Pál Zalán (hátvéd)
Magosi Erik (csatár)
Duschek Dávid (kapus)
Odnoga Mátyás (csatár)
érkezett:
távozott:
DVTK Jegesmedvék:
maradt:
érkezett:
távozott:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző), MAC Budapest (MOL)
Jesse Dudas (hátvéd), TPS Turku (Liiga) ?
Adorján Attila (kapus), Csíkszereda (MOL)
Jason Morgan (CAN, vezetőedző), Orlik Opole (POL)
Fehérvár AV19 (EBEL):
maradt:
Bartalis István (csatár)
Orbán Attila (hátvéd)
Szirányi Bence (hátvéd)
érkezett:
Tyler Dietrich (USA, vezetőedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (MOL)
távozott:
Hannu Jarvenpaa (FIN, vezetőedző), ?
Sille Tamás (másodedző), KMH Budapest, szakmai igazgató
Fehérvár AV19 (MOL):
maradt:
érkezett:
Kóger István (vezetőedző), Ifj. Ocskay Gábor JA (U18 vezetőedző)
Hegyi Ádám Zoltán (másodedző)
távozott:
Tyler Dietrich (USA, vezetőedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Hegyi Ádám Zoltán (hátvéd), visszavonult, edző lett
Ferencváros:
maradt:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Juhamatti Hietamaki (FIN, hátvéd)
Jereme Tendler (CAN, csatár)
Hardi Richárd (csatár)
érkezett:
Sevela Peter (kapus) HK36 Skalica (SVK-1.)
távozott:
Pál Zsombor (hátvéd), Dunarea Galati (ROM)
MAC Budapest:
maradt:
Terbócs István (csatár)
Roczanov Dezső (csatár)
érkezett:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző, kapusedző), DVTK jegesmedvék (MOL)
Kovács Bronson (hátvéd), Debreceni HK (MOL)
távozott:
UTE:
maradt:
érkezett:
távozott:
Phil Bushbacher (USA, csatár), Dunarea Galati (ROM)
Jozef Mihálik (SVK, csatár), ?