pens2016_2

Bajnok a Pittsburgh

   

Története során negyedszer. Crosby kapta az MVP-díjat, Murray beállította az NHL-rekordot.

A Pittsburgh nem szalasztotta el a második lehetőséget, a Stanley Kupa-döntő hatodik mérkőzésén győzött a Sharks csarnokában és ezzel története negyedik bajnoki címét szerezte. Akárcsak az előző hármat, ezt is idegenben nyerte meg a Penguins, Bloomington, Chicago és Detroit után San Joséban ért fel a fekete-sárga egylet a csúcsra.

pens2016

Jól kezdtek a vendégek és a szokásnak megfelelően meg is szerezték a vezetést a harmad közepén. A Pittsburgh Dainius Zubrus kiállítását használta ki a kilencedik percben Brian Dumoulin révén, akinek ez volt a második gólja a rájátszásban. A bekk a kék vonalról vállalkozott lövésre, amit Martin Jones, a Sharks kapusa egy kicsit elnézett. A játékrész második felében megmaradt a Pittsburgh fölénye, ám a két legnagyobb helyzet mégis a hazaiak előtt adódott. Matt Nieto és a Joel Ward lépett ki szólóban, előbbi kísérletét Matt Murray hárította, utóbbi azonban nem jutott lövéshez, mert a visszakorcsolyázó Chris Kunitz bravúrosan mentett.

A második harmad nagy vendéghelyzetekkel indult, de a Pens akárcsak a döntő korábbi mérkőzésein, hadilábon állt a kihasználással. A sok kihagyott helyzet menetrendszerűen hozta a San Jose gólját, egy kontra végén Logan Couture egyenlített a hetedik percben. A kanadai táblát vezető centernek ez volt a 30. pontja a playoffban, ennyit pedig az elmúlt 20 évben csak három játékos ért el, Crosby és Malkin 2009-ben, valamint Daniel Briere 2010-ben. A Sharks a találat után már kezdett volna lendületbe jönni, de Letang gólja 80 másodperccel később lélektanilag a legjobbkor érkezett a vendégek szempontjából. A gól egy pillanatra megfogta ugyan a hazai csapatot, de mivel az életben maradás volt a tét, becsülettel mentek előre. A Sharks ebben a harmadban felülmúlta önmagát, összesen 33 lövési kísérlete volt, de csak 13 találta el a kaput és ugyanennyi akadt el a blokkban.

A befejező húsz percben a Pittsburgh már láthatóan a biztonságra törekedett, amit az bizonyított a legjobban, hogy kilenc perccel a befejezés előtt emberelőnyben fontosabb volt az órát futtatni, mint támadni. A másik oldal nem tudott mit kezdeni a betömörülő védelemmel, amit mi sem szemlélt jobban, minthogy hiába volt ugyanannyi kísérlete (19:19) mindkét csapatnak, a San Josénak mindössze két kaput eltaláló lövése volt. Szűk két perccel a befejezés előtt jött a menetrendszerű kapuslehozatal, ami most nem vezetett eredményre. Egy perccel a dudaszó előtt Patric Hörnqvist talált az árván maradt kapuba, amivel nemcsak lezárta a mérkőzést, de a 2015/16-os szezont is.

kessel stanley

A kupa átadása előtt kiosztották a rájátszás legjobbjának járó Conn Smythe-trófeát, amelyet Sidney Crosby kapott. A Főpingvin választása elég meglepő volt, hiszen a playoffban a HBK-sor cipelte a Penguinst. Kessel tíz góllal és 22 ponttal első helyen végzett a házi rangsorban, ehhez képest Crosby “csak” 19 pontot és -2-es mutatót ért el. Lehet azt mondani, hogy nagy mezőnymunkát végzett és jól irányította a csapatát a döntő nagy részén, de mivel az MVP-díjat az egész rájátszásban nyújtott teljesítményért adják, az elismerése erősen megkérdőjelezhető. És akkor még nem esett szó az újonc kapus, Matt Murray teljesítményéről, aki elsőévesként 15 győzelemmel beállította az NHL-rekordot. Ez korábban csak három kapusnak sikerült, a Patrick Roy (1986), Ron Hextall (1987), Cam Ward (2006) triónak és érdekesség, hogy rájátszás végén mindhárom kapus megkapta a Conn Smythe-trófeát.

Az est másik nagy nyertese a Mike Sullivan, a Pittsburgh mestere volt. Sullivan a hatodik olyan edző lett a ligában, aki szezon közben átvett egy csapatot és meg sem állt a bajnoki címig. Korábban ez a Darryl Sutter (2012, Los Angeles Kings), Dan Bylsma (2009, Pittsburgh Penguins), Larry Robinson (2000, New Jersey Devils), Al MacNeil (1971, Montreal Canadiens), Dick Irvin (1932, Toronto Maple Leafs) kvintettnek sikerült csak.

pens2016_2

NHL, 2016. június 12.

San Jose?Pittsburgh 1-3
G.: Couture ill. Dumoulin, Letang, Hörnqvist

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Dallas (1.)?Minnesota (WC 2.) 4-2
4-0 2-1 3-5 3-2 4-5 5-4
St. Louis (2.)?Chicago (3.) 4-3
1-0 2-3 3-2 4-3 3-4 3-6 3-2
Anaheim (1.)?Nashville (WC 1.) 3-4
2-3 2-3 3-0 4-1 5-2 1-3 1-2
Los Angeles (2.)?San Jose (3.) 1-4
3-4 1-2 2-1 2-3 3-6
Elődöntők
Dallas (1.)?St. Louis (2.) 3-4
2-1 3-4 1-6 3-2 1-4 3-2 1-6
San Jose (3.)?Nashville (WC 1.) 4-3
5-2 3-2 1-4 3-4 5-1 3-4 5-0
Döntő
St. Louis (2.)?San Jose (3.) 2-4
2-1 0-4 0-3 6-3 3-6 2-5

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Florida (1.)?NY Islanders (WC 1.) 2-4
4-5 3-1 3-4 2-1 1-2 1-2
Tampa Bay (2.)?Detroit (3.) 4-1
3-2 5-2 0-2 3-2 1-0
Washington (1.)?Philadelphia (WC 2.) 4-2
2-0 4-1 6-1 1-2 0-2 1-0
Pittsburgh (2.)?NY Rangers (3.) 4-1
5-2 2-4 3-1 5-0 6-3
Elődöntők
Tampa Bay (2.)?NY Islanders (WC 1.) 4-1
3-5 4-1 5-4 2-1 4-0
Washington (1.)?Pittsburgh (2.) 2-4
4-3 1-2 2-3 2-3 3-1 3-4
Döntő
Pittsburgh (2.)?Tampa Bay (2.) 4-3
1-3 3-2 4-2 3-4 3-4 5-2 2-1

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
Pittsburgh (2.)?San Jose (3.) 4-2
3-2 2-1 2-3 3-1 2-4 3-1

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN