Such Gyorgy MJSZ elnok

Such György színre lép

   

Kedden tartja első elnökségi ülését az MJSZ az új elnökkel.

Meglepetés, vagy sem, semmilyen jelentős változás nem várható az első elnökségi ülésen. Úgy is fogalmazhatunk, ha a küldöttgyűlésen nem lettek volna személyi változások, akkor ugyanazok a napirendi pontok lettek volna kedden, mint a régi elnöknél. Mivel azonban a bizottságokból vezetők és tagok is távoztak, őket pótolni kell, hogy a szakmai és szervezeti munka rendben folytatódhasson a szövetségben.

Ezenkívül az elnökségi tagok döntenek a 2016/17-es szezon elnökségi ülésrendjéről, elfogadják a MOL Liga, az egyéb felnőtt, valamint az utánpótlás-bajnokságok versenykiírását.

Fontos szakmai kérdésben is voksolnak. Mivel lejárt a válogatott edzők és a szakmai mentorok megbízatása, így dr. Kolbenheyer Zsuzsanna szakmai alelnök beterjeszti az elnökségnek a szakmai bizottság elképzeléseit. Az elmúlt évek és a korábban kiszivárgott információk alapján nem lenne meglepő, ha a felnőtthoki szakmai csúcsán továbbra is Rich Chernomaz állna szövetségi kapitányként, az utánpótlás-válogatottak irányítója pedig Glen Williamson maradna. Az elnökség dönt arról, kikkel kezdődjön meg a tárgyalás.

A szokásos módon várhatók még TAO-pályázatokkal kapcsolatos megbeszélések, továbbá az egyebek ? az utóbbi névre hallgató napirendi pont tetszés szerint bővülhet kedden is.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN