


Az Olimpija megőrizte EBEL-tagságát
Másfél nappal a beadási határidő után az osztrák bázisú liga kihirdette a végeredményt: a szlovén csapat teljesítette a feltételeket, 2016/17-ben is az EBEL-ben játszhat. Az elnökség mindenben támogatja a MAC Budapest 2017/18-as felvételét.
“5 ország 12 csapatával vág neki a Erste Bank Eishockey Liga a 2016/17-es idénynek” ? derül ki a liga hivatalos közleményéből, írja a MAC hivatalos közösségi oldala, konstatálva, hogy a MAC Budapest nincs közöttük.
Az EBEL-közlemény értelmében az Olimpija Ljubljana időben teljesítette a május 17-i rendkívüli közgyűlésen előírt feltételeket, így a következő szezonban is az osztrák bázisú bajnokság résztvevője lesz.
?Nagy örömmel tölt el, hogy az Olimpija Ljubljana képes volt megfelelni az előírt feltételeknek, és ezzel egy sokéves EBEL-tagot tudtunk megtartani ? mondta Peter Mennel elnök. ? Mindez fontos jelzés régi partnerünktől, a szlovén jégkorong-szövetségtől. Az egyesület a játékosaival szemben fennálló korábbi tartozásai kiegyenlítése mellett a következő szezonra vonatkozó feltételeket is teljesítette, kiérdemelve az EBEL vezetésének jóváhagyását.”
A közlemény szerint külön köszönet illeti a MAC Budapest csapatát, amely a rövidre szabott felkészülési idő ellenére egészen a végső döntésig késznek mutatkozott csatlakozni a bajnoksághoz. “Az EBEL elnöksége háláját és köszönetét fejezi ki ezért a nagyvonalúságért, és mindenben támogatja a MAC Budapest felvételét a 2017/18-as szezonban” ? tette hozzá Mennel.
További cikkek
- Kár, hogy nem tudtuk a három pontot megtartani
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-3
- Az Asiago ellen nőhet négymeccsesre a fehérvári diadalszéria
- A Fehérvár ismét az ICEHL tabellájának az élén
- Így hozta el a Fehérvár Grazból a pontokat
- Sokkal inkább a saját játékunkra koncentráltunk
- Graz–Hydro Fehérvár AV19 2-6
- A Fehérvár két hét alatt másodszor játszik a Grazcal
- Nyert az első négy az ICEHL-ben