brown

Ki juthat a kivásárlás sorsára?

 

Mivel a fizetési sapka előreláthatólag csökken, néhány klub nagy bajban lesz és ezért áldozatokat kell hoznia.

A fizetésekre elkölthető összeg jelenleg valamivel több mint 71 millió dollár. A tervek szerint ezt hárommillióval megemelték volna, de az utolsó hírek szerint a bérekre fordítható keret végül csökkenni fog egymillióval. Ez alaposan felborította néhány csapat tervét, amely így is éppen csak befért a vonal alá, most viszont komoly bajba kerülhet, ha tényleg lentebb viszik a határt. A megoldás ilyen esetekben vagy egy sokat kereső játékos elcserélése, vagy annak kivásárlása. Most bemutatjuk azokat, akik a legnagyobb eséllyel juthatnak az utóbbi sorsra.

Thomas Vanek
Minnesota Wild, évi 6,5 millió 2017-ig

Az osztrák szélsőnek még egy év van vissza 6,5 milliós kontraktusából, de a teljesítménye már nem a régi, karrierje legrosszabb idényét nyújtotta, csak 18 gólt ütött, így egyszerűen már nem éri meg ezt a pénzt. A Wild ráadásul nagyon rosszul áll a csatárok terén, Vanekkal együtt csak nyolc aláírt játékosa van és mindössze 7,6 milliós helye. A Minnesota helyzetét még az emelés sem javítaná, így Vanek kivásárlása teljesen logikus lépésnek tűnne. Ha Vaneket kivásárolja a Wild, a következő két szezonban ötmilliós helyet szabadít fel, de a 2017/18-as szezonban 2,5 milliós büntetés vár rájuk.

Dustin Brown
Los Angeles Kings, évi 5.875 millió 2023-ig

A lista legelső helyén a Kings kétszeres kupagyőztes centere áll, aki három éve írta alá nyolc szezonra szóló szerződését. Brown teljesítménye azonban az utóbbi két évben radikálisan visszaesett, fele annyi pontot termel, mint korábban. Ráadásul még a kapitányi címet is elvették tőle, ez pedig továbberősíti a kivásárlás lehetőségét. A közel hatmilliót kereső center a harmadik-negyedik sorban vegetál, miközben a Kings próbálná megtartani azt a Milan Lucicot, aki remekül beépült a csapatba. Ha Brownt kivásárolják, a Kings 2022-ig évente 2 és 5 millió összeget szabadíthat fel, de 2022-től 2028-ig 1,8 millióval kevesebb helye lesz a sapkában minden évben.

brown

Bryan Bickell
Chicago Backhawks, évi 4 millió 2017-ig

Stan Bowman, a Chicago menedzsere elképesztően varázsolt az elmúlt években. Mindig megoldotta, hogy csapata a vonal alatt maradjon, remekül cserélt és igazolt, csak Bickell szerződése volt az egyetlen elhibázott lépése. Bickell nem érte meg a ráfordított pénzt, az elmúlt két évben csak 30 pontot termelt a negyedik sorban, átlagosan 12 perces jégidővel. Ez kimeríti a pazarlás fogalmát, nem véletlen, hogy a csatárt az AHL-be is leküldték, hogy ne foglalja a helyet a sapkában. Bickell hiába illene be a csapatba, a Toews, Kane, Hossa hármas kontraktusának a 30 éves szélső az áldozata. Mivel Bickellt védi a szerződése, hogy nem cserélhető el, nem marad más, csak a kivásárlás. Ha Bickellt kivásárolja a Hawks, a következő két szezonban 3 milliós helyet szabadít fel, de a 2017/18-as szezonban másfél milliós büntetés vár rájuk.

Dave Bolland
Florida Panthers, évi 5,5 millió 2019-ig

Érdekes helyzetben van a Florida. A délkeleti csapatnak ugyanis picit több mint 20 milliós helye van a vonal alatt, de jövőre és 2018 nyarán rengeteg RFA-státuszú (korlátozott szabadügynök) fiatal játékosa lesz, akikre kell majd a hely. A biztos jövőre gondolnak tehát Floridában, hiszen olyan nevek vannak a kalapban, mint Jonathan Huberdeau, Quinton Howden, Vincent Trocheck és akkor nem beszéltünk Brian Cambellről, a kiváló hátvédről, akinek jövőre lejár a szerződése. Ezt a helyzetet tetézi, hogy Bolland az utolsó két évben csak 58 meccset játszott, 28 pontot szerzett és a jégideje alig volt több hat percnél. Ez szimpla pénzkidobás. Ha Bollandot kivásárolja a Panthers, akkor a következő három szezonban 3,67 milliós helyet szabadít fel, de a 2019-től 2022-ig 1,83 millióval kevesebb bérrel számolhatnak.

Kari Lehtonen
Dallas Stars, évi 5,9 millió 2018-ig

Sokan nem értették, hogy a Stars hogyan képes két kapusra elkölteni több mint 10 milliót úgy, hogy ezt közel fele-fele arányban teszi. Ez hosszútávon luxusnak számít annak fényében, hogy a második számú hálóőrök általában 1,5 milliónál nem kapnak többet. Ehhez még hozzájön az, hogy a Dallasnak négy aláírt védője van a következő szezonra, miközben a Jordie Benn, Jason Demers, Alex Goligoski, Kris Russell négyesnek lejár a szerződése. Ha Lehtonent kivásárolják, a Stars a következő két szezonban 4,1 és 3,1 milliós helyet szabadít fel, de a 2018/19-es és a 2019/20-as évadban 1,8 millióval kevesebb helye lesz bérkeretben.

Kari_Lehtonen

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN