kohut-3

Martin Kohut a szlovák szövetség elnöke

 

Maratoni ülésen választotta meg új vezetőit a szlovák hoki. A Lintner-csoport által támogatott jelölt nyert, ahogy írtuk, hamarosan megindulhatnak a tárgyalások a DVTK és a MAC Extraliga-felvételével kapcsolatban. Sucharda Ferenc elnökségi tag lett.

A csütörtök délelőtt 10-kor kezdődött ülésen este 6 után jutottak el a szavazásig a küldöttek, ám az első körben a két elnökjelölt egyike sem kapta meg a mandátum elnyeréséhez szükséges abszolút többséget (azaz az összes létező szavazat több mint felét). Így második fordulóra is sor került, itt már a relatív többség is elég volt, tehát a leadott szavazatoknak is elegendő volt elnyerni a többségét.

Pontban éjfélre született meg az eredmény, amely szerint a Richard Lintnerhez kapcsolódó kör jelöltje, a 45 éves, Nagymihályról származó menedzser, Martin Kohut irányíthatja a következő három évben északi szomszédaink jégkorongsportját. A szavazáson az előzetesen várt szoros eredmény született, a 278 szavazatból végül 150-et kapott a második körben Kohut.

A 11 tagú elnökségbe bekerült Sucharda Ferenc, a korábbi MOL Liga-győztes Érsekújvár tulajdonos-elnöke is, aki csapatát két év alatt kormányozta a harmadosztályból az élvonalba. Suchardát az extraligás csapatok képviselőjeként választották meg, és ehhez nem kisebb személyiséget győzött le, mint Richard Lintnert.

kohut-3

Fotó: TASR szlovák hírügynökség

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN