


Gebei Péter a KHL-ben folytatja
A csoportos játékvezetőnk aláírta szerződését, Európa legjobb bajnokságában dolgozik tovább. Nyílt levéllel fordult a hazai hokistársadalomhoz.
“Kedves sporttársak, szurkolók, ismerősök, jégkorongbarátok!
Mindenre kiterjedő, hosszú tárgyalás után sikerült megállapodnom a KHL-lel, ahol teljes jogú játékvezetőként folytatom pályafutásomat a 2016/2017-es szezontól.
9 év után távozom az EBEL-ből, aminek rengeteget köszönhetek, több mint 370 mérkőzésen vagyok túl, amelyekből egytől egyik tanultam, folyamatosan fejlődtem. Hatalmas élmény volt számomra mind a 6 döntő, amelyen részt vehettem, és hiszem, hogy a munkámmal emelni tudtam a mérkőzések színvonalát.
Szeretném megköszönni mindenkinek az eddigieket, akik segítették karrieremet mostanáig. A szurkolóknak, akik sosem kíméltek és kritikáikkal arra motiváltak, hogy még jobb legyek. Az edzőknek, a játékosoknak, akik nélkül nincs jégkorong, értük dolgozunk mérkőzésről mérkőzésre. Nem utolsósorban pedig köszönöm minden magyar játékvezető kollégának, soha nem felejtem el, honnan indultam, én is egy vagyok közületek.
Mindig büszke voltam és leszek arra, hogy magyarként képviselem a játékvezetésünket és a jégkorongunkat!
Mindenkinek további szép nyarat, pihenést, a játékosoknak és a játékvezetőknek jó felkészülést és sérülésmentes szezont, a szurkolóknak sportsikereket, izgalmas mérkőzéseket kívánok!
Gebei Péter #11″
Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)
További cikkek
- Kár, hogy nem tudtuk a három pontot megtartani
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-3
- Az Asiago ellen nőhet négymeccsesre a fehérvári diadalszéria
- A Fehérvár ismét az ICEHL tabellájának az élén
- Így hozta el a Fehérvár Grazból a pontokat
- Sokkal inkább a saját játékunkra koncentráltunk
- Graz–Hydro Fehérvár AV19 2-6
- A Fehérvár két hét alatt másodszor játszik a Grazcal
- Nyert az első négy az ICEHL-ben