Philadelphia Flyers v Colorado Avalanche

A Sharks jelentősen erősített

 

A Stanley Kupa idei döntőse megszerezte Mikkel Boedkert a Coloradótól.

A dán csatár mélységet adhat a csapatnak, ami fájóan hiányzott a Pittsburgh ellen. A 26 éves szélső négy évre írt alá, összesen 16 millió dollárért. Boedker tavaly 80 meccset játszott az Arizona és a Colorado színeiben, melyeken 51 pontot szerzett. Doug Wilson általános igazgató elsősorban a játékos sebességét és finom kezét dicsérte. Az üzlettel a Sharks jelentősen erősödhet a bal szélen, ahol a döntőben jelentős gondjai akadtak. Végül Patrick Marleau-t kellett a harmadik sor center helyéről a második sor bal oldalára kitenni. Azt hiszem, a bal és jobb oldali szélsőink gond nélkül felcserélhetők ? nyilatkozta Peter DeBoer vezetőedző ?Joonas Donskoi például balszélső, de jobbkezes, így bármikor áttehetjük a másik oldalra. Melker Karlssonnal ugyanez a helyzet. A döntőben kikaptunk egy olyan csapattól, amely a 7,5-8 millió dollár értékű Phil Kesselt a harmadik sorában játszatta. Ez azt mutatja meg, mennyire fontos, hogy egy csapatnak kellően hosszú kispadja legyen, hogy kreatívan tudja variálni a sorok összetételét.” Az üzlet után a Sharksnak még valamivel több, mint 3 millió elkölthető dollárja maradt és már csak Matt Nietóval kell megegyeznie, a szurkolók derűsen tekinthetnek a következő szezon elé.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN