inline2016

Tornagyőztes a magyar inline-válogatott

   

A prerovi esemény MVP-jének Fekecs Norbertet választották.

Mint arról írtunk, a magyar inline-válogatott a csehországi Prerovban szerepel egy ötcsapatos tornán. A két szombati siker után vasárnap is két találkozó várt fiainkra. A délelőtti meccsen az IHC Valasske Meziricí ellen 14-6-ra győztek, majd a házigazda IHC Night Birds Prerovtól nagyon szoros csatában 9-8-ra kikaptak. A tabella élén így körbeverés alakult ki, három csapat is 9-9 ponttal zárt, az egymás elleni gólarány döntött, amiből Magyarország jött ki a legjobban, ezzel megnyerte a tornát. Az esemény MVP-jének Fekecs Norbertet választották.

Az utolsó meccsel kapcsolatban Hoffmann Attila szövetségi kapitány az icehockey.hu-nak elmondta, “a torna legerősebb csapata ellen játszottunk. A mérkőzés elejétől kiegyenlített játék folyt , mindkét oldalon sok kapura lövéssel és gyors játékkal. Sajnos a mérkőzés felétől az ellenfél több góllal meglépett, ráadásul viszonylag hamar követték egymást a kapott gólok. Több védelmi hibát is vétettünk, amelyeknél már Budai Krisztián sem tudott menteni. Szerencsére sikerült a fejekben rendet tenni és egygólos különbségre feljönni az utolsó negyedben. Kapuslehozatallal próbálkozva sem sikerült az egyenlítés, így vereséget szenvedtünk.”

inline2016

IHC Valasske Meziricí?Magyarország 6-14 (1-4, 1-3, 2-3, 2-4)
Gólok: Schellin (Pál Z.), Kukucska (Pál Z.), Orbán (Revák, Lencsés), Sándor Sz. (Fekecs),
Sándor Sz. (Lencsés, Revák), Kukucska (Pozsár, Revák), Lencsés, Revák (Sándor Sz.), Fekecs, Lencsés (Fekecs), Sándor Sz. (Fekecs), Sándor Sz. (Fekecs), Fekecs (Revák), Fekecs (Sándor Sz.)

IHC Night Birds Prerov?Magyarország 9-8 (1-1, 1-1, 4-1, 3-5)
Gólok: Lencsés (Sándor Sz.), Schellin, Fekecs, Sándor Sz. (Revák), Sándor Sz. (Fekecs), Fekecs (Revák), Revák, Fekecs (Lencsés, Sándor Sz.)

Magyarország kerete a csehországi tornára:

Kapusok: Budai Krisztián (Győr), Székely Csaba (Marczi Skate)
Mezőnyjátékosok: Fekecs Norbert, Kukucska Balázs, Könczei Áron, Mach Márton, Orbán Attila, Pál Zoltán, Schellin Linus, Sándor Szilárd (Marczi Skate), Lencsés Tamás, Revák Zoltán (Győr), Tóth Adrián (Rokko)
Szövetségi kapitány: Hoffmann Attila
Másodedző: Peterdi Imre

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN