New York Rangers Vs Boston Bruins, second round of the Stanley Cup Playoffs Game 3

24 játékos kért arbitrációt

 

A Rangersből négyen, a Flyersből és a Leafsből hárman is elégedetlenek a bérükkel, jogorvoslati fórumhoz fordultak.

Az NHL-ben szofisztikált rendszer működik az igazolásokkal, bérekkel és szerződésekkel kapcsolatos viták rendezésére. Ennek egyik eleme a bérarbitráció. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy azok a korlátozottan szabadon igazolható játékosok (RFA-k), akiknek gondjuk van a még érvényben lévő szerződésükben rögzített bérükkel, döntőbírósághoz fordulhatnak. A döntőbíró meghallgatja a játékost és a csapatot is, majd pár napon belül megállapít egy összeget, amelyet mindkét félnek el kell fogadnia. Ha a csapat mégsem fogadja el a bíró által megállapított összeget, a játékos szabadon igazolhatóvá válik. A bérvita alapja a játékos teljesítménye, aminek ugyan számos eleme van, de alapvetően ennek tükrében dönt a bíró a magasabb vagy alacsonyabb fizetésről.

New York Rangers Vs Boston Bruins, second round of the Stanley Cup Playoffs Game 3

Az a játékos fordulhat döntőbírósághoz, akinek legalább négyéves NHL-es múltja van, státusa pedig RFA. A csapat is kérhet arbitrálást, viszont ugyanazon játékos ellen karrierje során csak egyszer adott ez a lehetőség, és bármi is a kérelem alapja, a végül megállapított bér nem lehet az eredeti juttatások 85%-ánál kevesebb. A játékosok esetében ilyen megkötések nincsenek.

Az alább felsorolt játékosok kértek meghallgatása július 20. és augusztus 4. között történik meg.

Arizona Coyotes
Michael Stone

Colorado Avalanche
Tyson Barrie
Mihail Grigorenko

Detroit Red Wings
Jared Coreau
Danny DeKeyser

Minnesota Wild
Jordan Schroeder

Nashville Predators
Calle Jarnkrok
Petter Granberg

New York Rangers
Kevin Hayes
Chris Kreider
Dylan McIlrath
Jonathan Miller

New Jersey Devils
Kyle Palmieri

Ottawa Senators
Mike Hoffman

Philadelphia Flyers
Brandon Manning
Brayden Schenn
Jordan Weal

St. Louis Blues
Jaden Schwartz

Tampa Bay Lightning
Alex Killorn
Vlagyiszlav Namesztnyikov

Toronto Maple Leafs
Frank Corrado
Peter Holland
Martin Marincin

Washington Capitals
Marcus Johansson

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN