
Megfelezték a magyar juniorválogatottat
Kiss Dávid és Svasznek Bence edző a hétfői házi mérkőzések után 47 fősre csökkentette az USA elleni pénteki meccsre készülő U20-as szelekciót. A meccs időpontja változott, sajnos egy órával korábban kell kezdeni.
A már megszokott módon edzőmeccsekkel kezdődött a válogatott edzőtábora, ahogy a felnőtteknél, úgy most a junioroknál is. Rich Chernomaz távollétében két segítője osztotta ki a feladatokat. A négy részre bontott közel 100 fős társaság minden tagja 2-2 meccset játszott. A nap legizgalmasabb része ezt követően jött el, amikor is kihirdették a szakvezetők, hogy kiket várnak vissza kedden.
Végül egy duplánál is bővebb kerettel folytatódik a munka, 6 kapus, 17 hátvéd és 24 csatár maradt állva.
Svasznek Bence idény eleji formát tapasztalt, a játékosok jó része hónapok óta nem volt jégen, ennek megfelelő volt a mozgás hétfőn a tüskecsarnokban. Ehhez képest sokat kell javulni csütörtökig, amikor is a világ egyik legjobb ifjúsági válogatottja, az Egyesült Államok U18 lesz a vendég.
Augusztus 4-én csütörtökön kerül sor a Magyarország U20-USA U18 találkozóra a Tüskecsarnokban, a meghirdetett 17 óra helyett 16:00-kor kezdődik a meccs.
Az U20-as válogatott 2016 augusztusi bő játékoskerete:
| Név | Szül. év | Csapat |
| Kapusok: | ||
| Bors Gergely | 1997 | Fehérvár |
| Dobos Kristóf | 1997 | MAC |
| Gadácsi János Győző | 1997 | Fehérvár |
| Garbacz Máté | 1998 | UTE |
| Kiss Bence | 1997 | Miskolc |
| Szeles Martin | 1999 | Fehérvár |
| Hátvédek: | ||
| Bálint Tamás | 1998 | Löwen Frankfurt (GER) |
| Bernáth Milán | 1997 | Miskolc |
| Bugár Gábor | 1999 | MAC |
| Bukor Rajmund | 1998 | Vasas |
| Erdély Botond | 1998 | Fehérvár |
| Fejes Nándor | 1999 | MAC |
| Garát Péter Zsombor | 1997 | Austin Bruins (NAHL) |
| Imre Patrik | 1997 | Fehérvár |
| Kiss Roland | 1999 | Casper Coyotes (WSHL) |
| Oroszi Álmos | 1998 | Vasas |
| Pozsár Márk | 1998 | KMH/Pesterzsébet |
| Sarcia Antonio | 1998 | MAC |
| Stipsicz Bence | 1997 | Cedar Rapids (USHL) |
| Szabó Bence | 1998 | Fehérvár |
| Szabó Dávid | 1998 | Fehérvár |
| Takács Bence Gáspár | 1997 | Fehérvár |
| Tóth Gergely | 1998 | MAC |
| Csatárok: | ||
| Csiki Attila | 1999 | Vasas |
| Horváth Richárd | 1998 | Fehérvár |
| Jancsó Dávid Zsolt | 1998 | Debrecen |
| Kiss Patrik | 1998 | Fehérvár |
| Kreisz Brúnó | 1999 | MAC |
| Majoross Barnabás | 1998 | MAC |
| Márkus Balázs | 1997 | Vasas |
| Molnár Dávid | 1998 | Debrecen |
| Nagy Ákos | 1999 | Fehérvár |
| Nagy Zoltán András | 1997 | Diskos (FIN) |
| Péter Andor | 1999 | Fehérvár |
| Sági Martin | 1997 | Miskolc |
| Surányi Zsolt Máté | 1998 | Vasas |
| Szabad Kevin | 1997 | Vienna Capitals (AUT) |
| Székely-Mádai Gergő | 1998 | Vasas |
| Szigeti Ákos | 1999 | MAC |
| Szita Donát | 1998 | Fehérvár |
| Szlama Dániel | 1997 | Vasas |
| Szlépka Armand | 1998 | Vasas |
| Szokolov Artyom | 1998 | Debrecen |
| Tóth Renátó | 1998 | Fehérvár |
| Vajda Tamás | 1997 | MAC |
| Varga Tamás | 1998 | Vasas |
| Vizi Dániel | 1997 | Fehérvár |
Az U20-as válogatott szakmai stábja az USA U18 elleni mérkőzésre:
Vezetőedzők: Svasznek Bence, Kiss Dávid
Vendégedzők: Ozsváth Ádám, Árkovics Bálint, Gergely Zsombor, Szajbert Partik, Tokaji Viktor
Fizioterapeuta: Berkes Brigitta
Gyúró: Sarkadi Csaba
Csapatvezető: Nagy Attila
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni
