Koger Istvan AVS U18 2014

Egész hetes minitorna zajlik Fehérváron

   

Közel 50 fős játékoskerettel készül a Volán a szezonra. A két felnőttcsapat határai még képlékenyek, az ifjúságiaktól az EBEL-keret légiósaiig vannak játékosok a C pályán.

A Volán által eddig bejelentett szerződéshosszabbítók mellett a csapat tagja Szaller, Szász, Pillók, Hamvai, Korbuly, Mazzag és Balogh B. ? ők azok az egykori akadémisták, akik idén egytől egyig felnőtt korosztályúak ?, a többiekkel gyakorol az utánpótláskorú Erdei, Antal, Sándor és Baranyai, míg Prácser első felnőtt szezonjára készül. Utóbbi  még nem mutatkozott be a MOL Ligában. A lehetőség adott számára is, és a juniorokhoz is visszajátszhat a szabályok szerint. Ne feledkezzünk meg azokról sem, akik a junuiorválogatottnál voltak a héten, ők sincsenek kevesen. Közülük hatan játszanak csütörtökön az Egyesült Államok U18-asai ellen.

A Fehérvár honlapja megírta azt is, hogyan osztották fel az edzők a rendelkezésükre álló játékosokat a házi bajnokságra. Három csapat játszik meccseket ezen a héten egymással. A két vezetőedző, Tyler Dietrich (Fehérvár AV19, EBEL) és Kóger István (Fehérvári Titánok, MOL Liga) segítőikre bízták az irányítást, akik draftszerűen válogatták össze kereteiket ? az U20-as csapatból kiesők folyamatosan kapcsolódnak be a munkába ?, így:

Énekes Lajos csapata: Sarauer, Vas J., Erdély Cs., Sárpátki, Kocsis, Reiter R., Szász, Erdei, Makowski, Owens, Orbán A., Szaller, Antal A.
Hegyi Ádám csapata: Sofron I., Maylan, Just, Shupe, Reisz, Pillók, Hamvai, Varga B., Manavian, Sagert, Szabó D., Korbuly, Prácser
Bedő Botond csapata: Kóger, Bodo, Orban B., Vincze, Mazzag, Szabó K., Sofron Á., Balogh B., Szirányi, Reiter A., Láday, Sándor, Baranyai

Koger Istvan AVS U18 2014

A Fehérvár AV19 (EBEL) nyári játékosmozgásai:

maradt:
Orbán Attila (hátvéd)
Szirányi Bence (hátvéd)
Chris Bodo (csatár)
Rajna Miklós (kapus)
Vincze Péter (csatár)
Andrew Sarauer (csatár)
Sárpátki Tamás (csatár)
Kóger Dániel (csatár)
Hetényi Zoltán (kapus)
Antonin Manavian (FRA, hátvéd)

érkezett:
Tyler Dietrich (CAN, vezetőedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Brance Orban (csatár), Fehérvár AV19 (MOL)
Kalvin Sagert (hátvéd), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Sofron István (csatár), Klagenfurt (EBEL)
Erdély Csanád (csatár), Sioux Falls (USHL)
David Makowski (USA, hátvéd), Allen Americans (ECHL)
Chris Owens (CAN, hátvéd), Missouri Mavericks (ECHL)
Vas János (csatár), Slavia Praha (CZE-2.)
Justin Maylan (CAN, csatár), HC Val Pusteria (ITA)

távozott:
Hannu Jarvenpaa (FIN, vezetőedző), Lausitzer Füchse (DEL-2)
Sille Tamás (másodedző), KMH Budapest, szakmai igazgató
Kevin Wehrs (hátvéd), Villach (EBEL)
Ryan Martinelli (hátvéd), Belfast Giants (EIHL)
Nagy Gergő (csatár), Comarch Cracova (POL-1.)
Varga Arnold (hátvéd), ?
Bartalis István (csatár) Schwenninger Wild Wings (DEL)
Kovács Csaba (csatár), MAC (MOL)
Chris Francis (csatár), Quad City Mallards (ECHL)
Benk András (csatár), ?

A Fehérvári Titánok (MOL) nyári játékosmozgásai:

maradt:
Kocsis Ferenc (csatár)
Reisz Áron (csatár)
Szabó Krisztián (csatár)
Láday Tamás (hátvéd)
Preston Shupe (CAN, csatár)
Reiter Attila (hátvéd)
Reiter Richárd (csatár)
Imre Patrik (hátvéd)
Vizi Dániel (csatár)
Varga Balázs (csatár)
Alex Scola (USA, kapus)
Szaller Márk (hátvéd)
Szász Norbert (csatár)
Pillók Martin (csatár)
Hamvai Szilárd (csatár)
Korbuly Gergely (hátvéd)
Mazzag Dániel (csatár)
Balogh Bence (csatár)

érkezett:
Kóger István (vezetőedző), Ifj. Ocskay Gábor JA (U18 vezetőedző)
Hegyi Ádám Zoltán (másodedző)
Adrien Lemay (CAN, kapus), Wichita Thunder (ECHL)
Sofron Ádám (csatár), Csíkszereda (MOL)
Kyle Just (CAN, csatár), Tilburg Trappers (GER-3.)

távozott:
Tyler Dietrich (USA, vezetőedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Hegyi Ádám Zoltán (hátvéd), visszavonult, edző lett
Vokla Roland (hátvéd), MAC (MOL)
Brance Orban (csatár), Fehérvár AV19 (EBEL)
Lengyel Levente (hátvéd), Ferencvárosi TC (MOL)
Tóth Gergő (csatár), UTE (MOL)
Farkas Tamás (kapusedző), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Mitch Holmberg (CAN, csatár), Wichita Thunder (ECHL)

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN