
Az amerikai ifik kiütötték Szlovákiát
8-1-es sikerrel hangoltak az USA U18-asai a hétfőn kezdődő pozsonyi Ivan Hlinka-emléktornára.
Az egy szűk hétig a Tüskecsarnokban akklimatizálódó amerikai ifjúsági válogatott a magyar juniorszelekció 4-1-es legyőzése után még egy edzőmeccset vívott a kiemelkedő színvonalú torna előtt. Erre már a rendezvény helyszínén került sor, az ellenfél a házigazda volt. A szlovákok jól kezdték a mérkőzést, az első harmadot meg is nyerték Ruzicka találatával. A folytatásban azonban elsöprő támadójátékot mutattak a tengerentúliak, a második felvonást 5-0-ra, a harmadikat 3-0-ra nyerték, így alakult ki a 8-1-es végeredmény, közvetett módon bizonyítva azt is: csütörtöki vereségünk előtt és után nem ok nélkül írtuk, hogy a világ talán legjobb ifiválogatottja volt az ellenfelünk, háromgólos vereségünk pedig igencsak tisztes helytállást jelentett.
Az amerikaiak részéről egyébként négy gólt vállalt a jövő évi draftesélyesek élbolyába sorolt Ryan Poehling, akit az ellenünk lejátszott összecsapás után is a legjobb vendégjátékosnak jelöltek.
