CZEUSA U18

Csehország szenzációs történelmi győzelme

 

Legyőzték a korábban Magyarországon edzőtáborozó Egyesült Államokat az U18-as Ivan Hlinka-emléktorna döntőjében.

Az idei esemény rendhagyó eredményeket hozott. A legutóbbi nyolc kiírást megnyerő Kanada a legjobb négy közé sem jutott, végül az ötödik helyen zárt. Ez az ifjúsági vb kudarca, negyedik helye, után a második nagy pofon a számukra rövid időn belül. Az USA a finneket és az oroszokat is csak a ráadásban verte, de a döntőben már nem volt szerencséjük a tengerentúliaknak.

A végig szoros finálét 4-3-ra Csehország nyerte. Az elit torna 1991 óta íródó történetében először nyertek a csehek. Az eddigi 25 kiírásból 20-szor Kanada vitte el az aranyérmet. A finálé teljes terjedelmében megnézhető ide kattintva.

Az amerikaiak ellen mutatott biztató játékunk és a szoros, 1-4-es végeredmény mellett jó hír számunkra az is, hogy a 7. helyen végző Szlovákiában sok olyan játékos megtalálható volt, aki itt volt a Tüskecsarnokban tavasszal, amikor is mindkétszer legyőztük északi szomszédunkat. Merjünk nagyot álmodni: mintha ifjúsági korosztályban egy picit közelebb kerültünk volna a világelithez.

CZEUSA U18

A teljes fotógalériát itt találják meg.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN