vesey0

Friss diplomás szociológus előszobáztatja az NHL-t

   

Jimmy Vesey már túl lehetne az első évén az NHL-ben, de ő inkább visszament egy évre az NCAA-be, és diplomát szerzett a Harvardon. Utána sem rohant hanyatt-homlok a Nashville karjaiba, jövő héten hallgatja meg az érte sorban álló csapatok képviselőit.

Ezekkel az új generációs fiatal amerikaiakkal csak a baj van. Már Auston Matthews Európába költözését sem sokan értették tavaly nyáron, pedig csak arról volt szó, hogy mérlegelt, majd úgy döntött, fejlődését jobban szolgálja a svájci első osztály, mint az, hogy megcélozza a kétszázpontos álomhatárt valamelyik tengerentúli juniorligában.

Aztán jött Jimmy Vesey, aki nem is akkora tehetség, mint Matthews. Az 1993-as születésű csatárt 2012-ben draftolta a Nashville a harmadik kör 66. helyén. A hagyományos karrierutakat követve megkezdte tanulmányait a Harvardon, és közben az egyetem NCAA-csapatánál zsilipelte magát tovább az NHL felé. Első évében 27 meccsen 18 pontot ért el, a másodikban 31-en 22-t, a harmadikban 37-en 58-at. Nashville-ben ekkor látták beérni a gyümölcsöt, meghívták hát a nagycsapathoz.

A hatalmas megtiszteltetés után mindenki rohant volna, hogy valóra váltsa élete álmát. Nem úgy Vesey, akire ? úgy tűnik ? nem csak a hokiból ragadt valami az Ive League-es iskolában. Hatalmas megdöbbenést keltve visszautasította az ajánlatot, és még egy évet az NCAA-ben töltött, ahol csapata ugyan továbbra sem lett bajnok (ez 1989-ben sikerült utoljára), viszont nyolc év kihagyás után másodszor jutott be a rájátszásba, Vesey pedig megkapta a liga MVP-jének járó Hobey Baker Awardot. Nashville-ben ekkor fújtak egyet, hogy most már legyen vége a bohóckodásnak, elvégre a liga egyik legjobb csapata várja a fiatal játékost tárt karokkal, hogy egyből az NHL rájátszásában mutatkozzon be. Ám a Boston környékén született játékos úgy döntött, inkább megvárja, amíg szabadon igazolhatóvá válik, és meghallgatja a többi csapat ajánlatát.

vesey0

Március végét írtuk ekkor, az év legstresszesebb időszaka közeledett, nem csoda, hogy David Poile általános igazgató nem örült a híreknek, és megjegyezte: a játékos rossz tanácsokat kap ügynökétől. Kifakadásán nem is lehet csodálkozni, hiszen a Predators képviselői személyesen tekintették meg Vesey utolsó alapszakasz-mérkőzését, ami után személyes találkozót kértek a játékostól ? aki azonban még látni sem kívánta őket.

Az eset óta Vesey megítélése minimum vegyes a liga és a szurkolók körében. Nem is teljesen alaptalanul, hiszen Poile elmondása szerint soha korábban nem merült fel, hogy a játékos a szabadpiacon szeretné tesztelni az értékét. Még a trade deadline előtt sem jelezte nekik ebbéli szándékát, márpedig a Predators menedzsmentje annak tudatában várta meg az átigazolási határidő végét, hogy a rájátszásra lesz egy jó játékosa. Akinek ráadásul az első két sor valamelyikében csináltak volna helyet, a pletykák szerint Ryan Johansen balszélsője lett volna. Ehhez képest találkozni sem volt hajlandó velük.

Igazságot tenni persze  lehetetlen. Nyilvánvaló, hogy Poile-ék is követtek el hibákat, vélelmezhetően eszükbe sem jutott, hogy egy ilyen ajánlatra bárki nemet mondhat. De mielőtt túlzottan megsajnálnánk bármelyik NHL-es csapatot, érdemes felidézni, hogy az NCAA ? mint a világ legerősebb ligájának egyik legfontosabb utánpótlásbázisa ? évek óta szenved attól, hogy képtelen megtartani játékosait. A liga egyik legjobb csapata, a Boston College, kora nyárig nem kevesebb, mint hét kulcsemberét veszítette el: az első két csatársorból négy játékost, az első két bekkpárból három hátvédet, bónuszként Thatcher Demkót, akit a liga legjobb kapusának választottak.

Ők mindannyian NHL-es csapathoz igazoltak, de úgy, hogy korántsem biztos, hogy a következő szezonban be is mutatkozhatnak. Márpedig mindannyian játszhatnának még jövőre az egyetemi ligában is. El lehet képzelni, mennyire nehéz ilyen körülmények között konzisztensen felépített utánpótlásnevelést kialakítani. Ebben az olvasatban Vesey semmi mást nem csinált, mint élt a kollektív szerződés számára biztosított jogával. Arról nem beszélve, hogy mennyire hiteles történet az, amely szerint az  új fiút egyből a rájátszásban és egyből a két legfontosabb sor valamelyikében kezdték volna el játszatni.

vesey3

Az ügynek tehát számos vetülete van, mindezeket két fő okból elevenítettük most fel. Az egyik, hogy minden olyan példát szeretünk, amelyből kiderül, a csúcsra számos út vezet, nem kell mindig sémákban gondolkodni, pláne nem szükséges a tanulást beáldozni a hoki oltárán. A másik, hogy bár időközben a Nashville továbbadta Vesey jogait a Buffalónak, a játékos természetesen oda sem írt alá, viszont augusztus 15-én, azaz hétfőn kezdődik számára a free agency periódusa, ekkortól ülhet le tárgyalni a csapatokkal az ajánlataikról.

Különböző pletykák szerint mintegy féltucat csapat mutat érdeklődést iránta, elsősorban persze a Sabres, de olyan nagy nevek is, mint a Chicago, a Toronto, a Boston, a New York Rangers és a New Jersey Devils. A friss harvardi diplomás alighanem alaposan át fogja gondolni a döntést. Ügynöke elmondása szerint minden lehetséges tényezőt igyekeznek figyelembe venni, így a várost, az edző és a GM személyét, a csapat helyzetét a fizetési plafont illetően, egészen odáig, hogy az adott klubnál mi a kialakult gyakorlat a megszerzett játékosok második és harmadik szerződésének megkötésekor.

Egy biztos, és talán ez a legszebb az egészben: a pénz egy fikarcnyit sem fog majd számít, hiszen az újoncszerződések anyagi feltételeiben nagy különbség nincs.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN