HUN U18

Magyarország?Szlovákia 1-4

   

Tóth Balázs kapus vezetésével emberfelettit védekezett a magyar ifjúsági válogatott az A csoportos ellenféllel szemben. Egészen az 50. percig döntetlenen tudtuk tartani a meccset.

Szlovákia az előző két mérkőzésén erőt demonstrált. Fehéroroszországot 7-0-ra, Lengyelországot 9-1-re intézte el. Mivel mi e két csapattal is megszenvedtünk, várható volt, hogy nem a magyar U18-as válogatott dominálása mellett telik el a szombat délutáni hatvan perc. Ez így is lett. Akik végigkövettük a tornát, a mérkőzés előtt két kritériumot állítottunk fel, ne kapjunk hatnál többet és legfeljebb ötgólos legyen a különbség. Mindehhez csupán egy adalék: ebben a szlovák keretben játszott egy tucat olyan játékos, aki ott volt két hete a Kanadával döntetlenre végző U18-as csapatban az Ivan Hlinka-emléktornán.

A mérkőzés első harmada igazolta a várakozásokat. Bár az első percekben kitartott a kurucos csakazértis hangulat a jégen, keményen ütköztünk, elszántan támadtunk, csakhamar a nagyobb tudás kidomborodása következett. Nagyon jó ellenféllel találkoztunk, amelynek minden játékosa képzett, gyors hokit játszott. Ezt a sebesség- és gondolkodásbeli különbséget hosszú távon nem lehet eltüntetni, Ezúttal sem sikerült. Tóth Balázs fantasztikus formában védett, a szlovák csatárok nem találtak rajta fogást, de a nagy számok törvénye alapján várható volt, hogy egyszer elmegy mellette a korong. Ez a 11. percben következett be. Szerencsére 0-1-nél nem roppantunk össze, továbbra is mindent megtettünk, amit meg tudtunk tenni. Ez néha kevés volt, néha elég, de az látszott, hogy a srácaink minden tőlük telhetőt kiraknak a jégre, ennél többet pedig nem várhattunk tőlük. A harmad lement egy góllal, soha rosszabbat egy A csoportos törzsgárda ellen.

HUN U18

Fotó: Team HUN Photography

A második harmad mindig kritikus ekkora tempódifferenciánál, de ezúttal csodák csodájára inkább nekünk kedvezett az ellentétes oldali csere, legalábbis az első tíz percben. El tudtuk rontani a szlovákok építkező hokiját, jól zártunk és többször is jól építkeztünk elöl. Heroikus volt, amikor néhányszor bennragadt egy sorunk vagy egy pár játékosunk, hogy a másfél-kétperces shifteket is zokszó nélkül le tudtuk hozni. Az első három emberelőnyünk nagyon gyengére sikerült, alig álltunk fel és lőttünk, de a negyedikben csodák csodájára egyenlítettünk. Felálltunk, többször is lőhettünk volna, végül Molnár András lőtt a kék vonalról a felső sarokba. Ezzel a 35. percben 1-1-re állt a mérkőzés. A csapat minden tagja nagyszerűen küzdött azért, hogy ez a csodaszép eredmény a második szünetig megmaradjon. Megmaradt, hatalmas dicséret illeti a válogatott tagjait ezért a részeredményért.

Szlovákia U18-as csapatán a zavar jelei látszódtak a harmadik harmad elején. Idegesítette őket az eredmény, frusztrációt okozott soraikban, hogy nem tudták realizálni a jelentős fölényüket. Ekkor az is a levegőben lógott, hogy egy-egy kósza próbálkozásból vezetéshez jusson a magyar csapat. Volt erre esélyünk, nem éltünk vele. A tempó továbbra is a magyar játékosok által megszokott és kezelhető szint fölötti volt. Három kapuvas után várható volt, hogy előbb-utóbb befelé pattan a korong, ez az 50. percben következett be, ekkor lőttek a szlovákok egy csilingelős gólt, amivel 2-1-re vezettek. Ők felszabadultak, mi pedig csak élénk fantáziával bízhattunk az egyenlítésben. Márpedig kicsivel több hittel még közelebb járhattunk volna, mint amennyire jártunk. Nem jött össze a második gólunk, viszont összejött nekik a harmadik. Sőt a negyedik is, csakhamar. Az 57. és az 58. perc igazából már csak a meccs levezetése volt, a 4-1-hez képest a reális eredmény még csúnyább is lehetett volna. De nem lett, így jók voltunk egy szoros csatára, amely során ha csak rövid időre is, de elbizonytalanítottuk Szlovákia A csoportos vb-re készülő klasszis csapatát.

Tisztességes, melós vereség volt ez, a legszebbek közül való kudarc, amiből lehet tanulni, építkezni, meríteni. Nekünk még nem ezt a szintet kell ütnünk. Emblematikus pillanat volt, amikor a kézfogások után a szlovák kispadon álló hat-hét szakember odahívta magához Tóth Balázs kapust egy pacsira, kézfogásra, a vezetőedzőjük még el is beszélgetett a magyar fiatalemberrel, aki alaposan megnehezítette az életüket. Nagy napot fogott ki. A dicséret azonban a teljes magyar játékoskeretnek jár, hatalmasat küzdöttek az elemekkel ezen a meccsen, az 1-4 ellenére.

A mérkőzés képéről sokat elárul a kapura lövési arány, amely 12:61 lett. Volt olyan emberhátrányunk az első harmadban, amelyben 10 nagy védést mutatott be kapusunk.

Mivel a fehéroroszok magabiztosan verték a lengyeleket délben, Magyarország a két A csoportos válogatott mögött a harmadik helyen végzett a tornán, amelyen a legjobb csatárnak Vértes Nátánt, a Fehérvár AV19 játékosát választották.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN