Mildronate_EN-1200x671

NHL-tiltólistán a meldonium

 

A szer használatát már a 2016/17-es szezonban ellenőrizni fogják.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség 2016. január 1-jével felvette a teljesítményfokozó szerek közé a meldoniumot. Az orosz TASSZ hírügynökség jelentése szerint a szert a napokban az NHL is tiltólistára tette ? a terveknek megfelelően ?, és használatát ellenőrizni is fogja már a következő szezontól. Az orosz hírügynökség információját később Bill Daly, az NHL második embere is megerősítette.

A doppingot tekintve a jégkorong az egyik legtisztább sportágnak számít, akár Európáról, akár Észak-Amerikáról beszélünk. Egy-egy eset előfordult ugyan az NHL-ben, ám az első eltiltás mégis csak 2007-ben következett be, akkor Sean Hillt meszelték el 20 találkozóra. A következő esetig hét év telt el, akkor egyszeriben megszaporodtak a doppingügyek. Az elmúlt két évben pozitív tesztet produkált Zenon Konopka, Carter Ashton, Brad Ross, Brad Mills, Jarred Tinordi és Shawn Horcoff is.

Bár a szocsi olimpián hárman is megbuktak ? a svéd Backströmöt botrányos körülmények között nem engedték a döntőben jégre lépni, majd az ezüstérmét megkaphatta, rajta kívül a lett Freibergs és Pavlovs vétett a szabályok ellen?, az öreg kontinensen sem túl gyakori a doppingbalhé és az ezzel járó eltiltás. Éppen ezért keltett hatalmas megdöbbenést idén tavasszal a hír, hogy a komplett U18-as orosz válogatottat visszaléptették a világbajnokságról teljesítményfokozók miatt.

Mildronate_EN-1200x671

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN