gomez

Scott Gomez visszavonult

 

A veterán center 16 NHL-szezon után akasztotta szögre a korcsolyát.

Gomezt a New Jersey draftolta az 1998-as játékosbörzén, az első kör 27. helyén. Bemutatkozására egy évet kellett várni, de szó szerint repülőrajtot vett az NHL-ben. Első évében 70 ponttal elhódította a legjobb újoncnak járó Calder-trófeát, amit megfejelt még egy Stanley Kupa-győzelemmel is. 2003-ban ismét bajnoki címet ünnepelhetett, egy évvel később pedig 56 gólpasszal a liga legjobb előkészítőjévé lépett elő. 2007-ig játszott New Jerseyben, majd szerződése lejártával hétéves kontraktust kötött a New York Rangersszel.

A Rangers 2007. július 1-jén nem csak Gomez, de Chris Drury megszerzését is bejelentette. Mivel akkoriban mindkét játékos a 23-as számot viselte, egy korong feldobásával döntötték el, ki tarthatja meg a számát. Gomez vesztett, 19-esre váltott, ez pedig később elindította a lejtőn, ahogy az lenni szokott a babonás játékosoknál. A Rangersnél még volt két jó szezonja, de a Parkőrök 2009-ben Montrealba cserélték, ahol végképp lecsúszott. Az utolsó négy NHL-szezonjában öt csapatnál is megfordult, és annyira gyengén ment neki a játék, hogy több mint egy évig nem tudott a kapuba találni. Ráadásul a szurkolók céltáblájává is vált emiatt.

Gomez 1079 mérkőzésen lépett jégre, amelyeken 181 gólt lőtt és összesen 756 pontot termelt.

gomez

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN