canada

Crosbyék sora volt legkevesebbet a jégen

 

A kanadai válogatott első sorának átlagosan egy shift 29 másodpercig tartott. Nem ennek ellenére, hanem éppen ezért voltak ők a legeredményesebbek az egész meccsen.

Elképesztő számokat kaptunk a Kanada?Csehország mérkőzés után, melyet Neuvirth kapus szenzációs teljesítménye mellett is 6-0-ra nyertek a juharlevelesek a Világkupán. A Bergeron, Crosby és Marchand alkotta első sor ebből három gólt vállalt és hét pontot szerzett. Mindezt úgy, hogy 13 percet voltak a jégen, átlagosan egy cserében kevesebb, mint fél percig. A második sor centere Toews volt, ő 35 másodpercet, a harmadiké Getzlaf, ő 44-et, a negyediké Ryan O?Reilly, ő 39-et. Mint azt Babcock mester a TSN-nek elmondta, nem lehet sokat egyszerre a jégen lenni, mert nincs rá hely, az egész mai védekezési rendszer arról szól, hogy a csatároknak semmire se legyen helyük, egyetlen másodpercre sem: ?Így aztán ha nem hajtod ki teljesen magad egy cserében, akkor garantáltan semmi nem fog történni. Minden a sebességről szól, tejsavval a testedben pedig nem tudsz játszani. Ez egyszerűen nem működik.?

canada

A cseh csatárok átlagos csereideje 41 másodperc volt. Babcock azt is elárulta, hogy a hosszabb shifteket csak az első harmadban kétszer is ki tudta használni arra, hogy Crosbyékat küldje fel az ellenfél harmadik sorával szemben. Másodjára hét másodperccel a harmad vége előtt, amiből Bergeron 19:59-nél gólt is szerzett. A három első soros közül egyébként éppen neki volt a legrövidebb az egy cserében jégen töltött ideje, 27 másodperc, második Crosby volt 29 másodperccel, harmadik Marchand 32-vel. Utóbbi elárulta azt is, hogy ez nem valami speciális taktika része volt, az edzői stáb nem hangsúlyozta az ilyenkor szokásosnál jobban a rövid cserék fontosságát. Szerinte nem előre tervezett volt mindez, hanem a játék sebessége kényszerítette ki, ami messze gyorsabb, mint ami az NHL alapszakaszában látható.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN