Megvan Fekete Dániel első alpesi ligás gólja

 

A magyar csatár három meccsen 5 pontnál jár. Sebők Balázs szombati sérülése nem tűnik veszélyesnek, de pár hetet alighanem ki kell hagynia.

A Feldkirch a Cortinát fogadta az Alpesi Ligában. A meccs első felében nem született gól, a 33. percben a vendégek szereztek vezetést, amit két és fél perccel később Fekete Dániel góljával egyenlített ki a hazai csapat. Nem volt sokáig egál a mérkőzés, újabb két és fél perc elteltével visszavette a vezetést a Cortina. Az eredmény sokáig nem változott, de a meccs végén jött egy gólzáporos négy perc, amiből a Feldkirch jött ki jobban. Az 56. perc végén másodszor is egyenlítettek, 58:47-nél már vezettek, majd 14 másodperccel a rendes játékidő vége előtt üres kapura is betaláltak, így 4-2-re nyertek. Érdekesség, hogy az utolsó két találatnál Victor Lindgren gólpasszos volt. A svéd?osztrák kettős állampolgárságú hátvéd a szezont megelőzően négy évet játszott Magyarországon, kettőt Dunaújvárosban, kettőt Újpesten. Az Alpesi Ligában jól megy neki, három meccsen három pontnál jár. A Feldkirch negyedik.

Az utolsó két és fél percben bukta el a HIFK elleni rangadót a vezetést szerző KalPa. A tavalyi döntős hazai pályán fogadta Sebők Balázs csapatát, és 2-1-re nyert. A magyar válogatott csatára egy alattomos ütközést követően a legutóbbi mérkőzésen szenvedett vállsérülést, azóta orvosi vizsgálatokon vett részt, amelyeknek még nincs vége, de most úgy tűnik, nincs nagyobb baj, műteni nem kell. Amint végleges hírt kapunk róla, természetesen arról is beszámolunk.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2016/17:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 11. 4 2 0 2
Dudas Jesse TPS Liiga (FIN-1.)
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 4. 3 1 4 5
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 14. 2 0 0 0
Garát Zsombor Austin Bruins NAHL 4. 4 0 1 1
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.)
Hári János Leksands IF SHL (SWE-1.) 12. 2 1 0 1
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 1. 5 2 2 4
Stipsicz Bence Cedar Rapids USHL 5. 1 0 0 0
Vas Márton Freiburg DEL2 (GER-2.) 8. 4 0 2 2
Vay Ádám Minnesota NHL
Wehrs Kevin Villach EBEL (AUT-1.) 4. 4 1 3 4

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN