Torzsok Hunor WHL

Magyar csatár a Vancouver Giantsben

 

A 16 éves Törzsök Hunor Budapesten született, de 1 éves kora óta Kanadában él.

Törzsök Hunor szülei Csíkszeredából költöztek Budapestre, ott született gyermekük 2000-ben. Hunor egyéves volt, amikor a család Kanadába költözött. Székely srácként Kanadában nyilván csak a jégkorongot választhatta. 9 évesen kezdett hokizni, és apja visszaemlékezése szerint rögtön beleszeretett.

Tehetségesnek bizonyult, már a második évében a legmagasabb minőségű osztályban, AAA-ban játszott, a Cloverdale Minor Hockeyban. A legjobb kanadai juniorliga, a CHL nyugati csoportjában, a WHL-ben nem draftolták, ezért akkor közösen úgy döntöttek, hogy beíratják Hunort a Delta Hockey Academybe, ahol már korábban élénken érdeklődtek iránta. Ez a csapat a CSSHL-ben versenyez, ami nagyjából a sporttagozatos középiskolák ligájának felel meg. A Delta voltaképpen a WHL-es Vancouver Giants farmcsapata.

Torzsok Hunor WHL

A 2015/16-os szezonban itt játszott az akkor még csak 15 éves csatár, nem kis sikerrel, ugyanis két hónap után a Vancouver Giants lefoglalta a játékjogát, egyszersmind meghívta az augusztusi rookie campbe. Az első két próbajátékot követően szerződést ajánlottak  neki, így a main campben is bent maradt a Giants keretében ? a honlapon Glan Hanlon, a Giants GM-je méltatta és mutatta be a csapat új játékosát, a sportvezető korábban több NHL-csapatot és A csoportos válogatottat irányított. Erőteljes, keményen dolgozó csatárnak nevezte a lassan 190 cm-re nőtt magyar játékost.

Hat előszezonmeccsen kapott szerepet, a hazai szezonnyitón 1+1 pontot hozott. A WHL-szezonban egyelőre egy mérkőzésen lépett jégre, de azt követően elkezdtek visszaszállingózni azok a játékosok, akik korábban hiányoztak a csapatból, mert NHL-táborokban vettek részt.

Az eldőlt, hogy a magyarul is jól beszélő Törzsök Hunor ez évben még a tartalékkeret tagja lesz ? a 2000-sek közül idén csak nagyon kevesen kapnak állandó játéklehetőséget a WHL-ben ?, a Delta Academy U18-as csapatában játszik.

Torzsok Hunor Laszlo

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN