Vay Ádám az AHL-es Wildban folytatja

   

Megtörtént az első keretszűkítés az október közepi szezonrajtra készülő Minnesota Wildnál, ennek értelmében Vay Ádám az Iowa Wildhoz került.

Az 57 fős keretből így is 49-en maradtak. Négy játékos egy szinttel lejjebb került: a hátvéd Guillaume Gelinas és Alex Gudbranson, a csatár Adam Gilmour és Vay Ádám az Iowa Wild keretében folytatja. Dmitrij Szokolov az OHL-ben szereplő Surbury csapatánál pallérozódhat tovább, míg az amatőr próbaszerződést kapó Parker Bowlest, Alex Petant és Nolan Zajacot formálisan elengedték, de ők szintén az Iowában csatározhatnak tovább a keretbe kerülésért.

Mint azt délelőtt megírtuk, Vayt az a megtiszteltetés érte, hogy az NHL-es csapat első hazai mérkőzésén beöltözhetett és az első számú kapus, Dubnyk cserekapusa lehetett. Az ilyesmit nem adják ingyen egy olyan kiélezett versenyre épülő ligában, mint az NHL, tehát bátran vehetjük biztató jelnek. Vaynak továbbra is annyi a dolga, hogy türelmesen, ugyanakkor töretlen eltökéltséggel dolgozzon tovább, bármi lesz is, a lehető legjobb kezekben van. Egyelőre annyi történt, hogy a MOL Ligából nem sikerült egyből beverekednie magát az egyik, nyáron éppen kapusposzton erősítő NHL-es csapat legjobb négy hálóőre közé. Az idő neki dolgozik, az öt kapus közül ő a legfiatalabb.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN