


Női U18-as torna kezdődik a Jégpalotában
Ifjúsági válogatottunk keddtől csütörtökig Négy Nemzet Tornán fogad három divízió 1/B-s válogatottat Budapesten.
“Ez az első felkészülési tornája az U18-as válogatottnak, amit az olimpiai selejtezők miatt hoztunk előrébb ? mondta Buzás Norbert, a női ifjúsági válogatott szövetségi edzője. ? A csapat szombaton a különböző meccselfoglaltságok miatt kis létszámban kezdte meg a felkészülést, és hétfőn állt össze teljesen a bő keret. Aznap délután kialakult a végleges csapat, amiben az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan négy fiatal, U15-ös korú játékos is helyett kapott.
A tornán a spanyol, a brit és a lengyel válogatottal játszunk, ez jó alkalom lesz arra, hogy elkezdjük a csapat játékát összerakni, a játékosokat éles helyzetben jobban megismerni. Az ellenfelek játékereje nem ismert, mert a női hokiban évfolyamról évfolyamra hatalmas változásokon mehetnek keresztül a csapatok, néhány esetleg fiúk közt játszó lány megjelenésével. Mindhárom mérkőzésen nagy küzdelmet várok, a cél, hogy mindig egy kicsivel többet lássunk azokból az elemekből, amiket eddig a rövid idő alatt gyakoroltunk. A 2017 januári divízió 1/A-s budapesti vb-re készítjük fel a csapatot, ennek az első állomása ez a torna.”
A magyar női U18-as válogatott kerete a 2016 októberi Négy Nemzet Tornára:
Kapusok: Horváth Vanessa, Hódos Piroska, Varga Panna Luca
Mezőnyjátékosok: Cselényi Viktória, Csontos Kata, Faggyas Lilla, Fecske Maja, Fodor Lili, Gaitz Hanna, Horváth Dominika, Horváth Imola, Kerekes Kármen, Koczka Jozefina, Kreisz Emma, Mayer Fruzsina, Morocz Barbara, Páterka Lilla, Preisinger Dorka, Puskás Noémi, Sándor-Székely Katinka, Seregély Míra, Sőléd Orsolya, Strobl Lara, Szamosfalvi Petra, Szick Dorka, Szűcs Anita, Váradi Orsolya.
A magyar női U18-as válogatott stábja:
Szövetségi kapitány: Buzás Norbert
Másodedző: Kis András
Stábtag: Fodor Zoltán
Videoedző: Bedő Botond
Erőnléti edző: Kozák Attila
Fizioterapeuta: Gallyas Gabriella
Felszerelésmenedzser: Medgyes László
Csapatvezető: Jasó Judit
Az októberi női U18-as Négy Nemzet Torna programja:
2016. október 4., kedd, 9:40: Lengyelország?Spanyolország
2016. október 4., kedd, 12:40: Nagy-Britannia?Magyarország
2016. október 5., szerda, 9:40: Nagy-Britannia?Lengyelország
2016. október 5., szerda, 12:40: Magyarország?Spanyolország
2016. október 6., csütörtök, 9:40: Spanyolország?Nagy-Britannia
2016. október 6., csütörtök, 12:40: Magyarország?Lengyelország
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni