Rinne alul-felül verhetetlen

   

A Nashville finn sztárja először egy szép mamutos védést mutatott be a Chicago ellen.

Keresztpassz, majd szép láblefektetés. A korong ugyan kijön róla, (neki) nem a legjobb helyre, azonban érdemes megfigyelni, milyen gyorsan áll fel, megy vissza alapállásba, és várja az újabb bevetést. Tanítványaim a megmondhatói, hogy én szinte minden gyakorlatnál megkövetelem, hogy ha megvan a védés, és uram bocsá van kipattanó, úgy fejezze be a gyakorlatot, hogy kövessék le a korongot, és gyorsan menjenek vissza alapállásba.

Itt pedig nem kisebb “óriás”, mint Patrick Kane teszteli. Itt azt lehet jó megfigyelni, hogy ha a kapus tudja, hogy a csatár lőni fog (két hátvéd jönne keresztezni), akkor érdemes jól kijönni. Rinne nem kicsi, de mégis jó messzire kijön szöget fogni. Aztán olyan egyszerűen kapja el a korongot, persze, mert saját dolgát könnyítette meg a megfelelő helyezkedéssel.

És a napi legszebb. Zatkoffnak nem kisebb feladata van, mint hogy tartani a Los Angelest addig, amíg a nyitónapon megsérült Quick vissza nem tér. Nem egyszerű feladat, mert a Kings finoman fogalmazva is beragadt a rajtnál. A jelenetben Zatkoff a keresztpasszra felsőtesttel már nem ér át (nem is lehet, gyors és hosszú az átadás), viszont van neki egy bal karja, annak végén egy lepkés kesztyű, azzal remekül szedte ki a vonal elől a korongot.

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN