EWHL2

A Hokiklub Budapest kikapott Rimaszombaton

 

A KMH női együttese viszont magabiztos győzelmet aratott hazai jégen.

Szombaton Rimaszombatra látogatott a Hokiklub Budapest felnőtt férficsapata. A szlovák csapat gyorsan meglépett a magyar együttestől, a 12. és a 34. másodpercben is bevették Szabó Gergely kapuját, akit a 6. percben lecseréltek, miután 4 lövésből már a 3. gólt is megkapta. A folytatásban Hajek Márk sem járt jobban, 29 próbálkozásból 21-szer védett. A Rimavská Sobota így 11-3-ra nyert orosz légiósai vezetésével, Szergej Szkvorcov 3+2, Gyenyisz Moroz 2+2 pontot szerzett. A Hokiklub Budapest 4 mérkőzés után 2-2 győzelemmel és vereséggel a 7. helyen áll, de egy meccsel kevesebbet játszott riválisainál.

“Szombat délután három órakor az osztrák Southern Stars csapatát látta vendégül a Hokiklub Budapest női csapata a harmadik hazai EWHL-mérkőzésén a Tüskesátorban ? áll a csapat beszámolójában. ? A nemrég idegenben aratott fölényes, 14-1-es győzelem után ismét sikerült a budapestieknek hozni a papírformát és mondhatni simán diadalmaskodtak osztrák ellenfelük felett, 10-2-re.

Az első harmad kilencedik percében Ungár Rebeka szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, Kantor Esther átadásából. Az eredmény a játékrész végéig változatlan maradt, ám a második húsz percben a budapestiek hatszor lőttek eredményesen a vendégcsapat kapujába, így a záró harmadot 7-0-s vezetéssel kezdte a Hokiklub Budapest. A harmadik harmadban a vendégek szépítettek az eredményen két góllal, ám ez nem maradt válasz nélkül a hazaiak részéről. Előbb Averi Nooren ért el mesterhármast, majd az emberelőnyös helyzetet jól kihasználva Somogyi Vivien is harmadszor volt eredményes. A hazai csapat tizedik és egyben utolsó gólját Szelényi Lilien jegyezte, beállítva a 10-2-es hazai győzelmet hozó végeredményt.”

EWHL2

Fotó: Somogyi Viktor

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN