AP SABRES BRUINS HOCKEY S HKN USA MA

Háromgólos hátrányból győzött a Vancouver

   

Megvan az Islanders első sikere, Lucic jubilált.

A Carolina a gólt és gólpasszt jegyző Justin Faulk vezetésével hiába vezetett már három góllal a Rogers Arenában, csak egy ponttal távozott a Vancouver otthonából. A Canucks a találkozó derekán szépített, majd a befejező játékrészben két gólt ütve hosszabbításra mentette a találkozót. A Canucks a lélektani fölényt a ráadásra is megtartotta, és Brandon Sutter góljával a 32. másodpercben lezárta az összecsapást. A Canucks mindkét idei meccsét úgy nyerte meg, hogy 40 perc játék után hátrányban volt, tavaly az egész szezonban mindössze háromszor tudott ugyanilyen szituáció után nyerni.

Brooklynban az Islanders?Ducks mérkőzésen mindkét csapat arra készült, hogy megszerezze az első győzelmét. A siker végül a hazaiaknak jött össze, hosszabbításban győzni tudtak kaliforniai ellenfelük ellen. Az Islanders a rendes játékidőben is közelebb állt a győzelemhez, két góllal ellépett, de a Ducks szépített, majd egy perccel a befejezés előtt Ryan Getzlaf góljával kiharcolta a ráadást. A túlóra első percének végén aztán jött Josh Bailey, aki eldöntötte a meccset az Islanders javára.

A Buffalo által hatalmas pofonba szaladt bele a két győzelemmel álló és azon remek játékot mutató Edmonton. A Sabres a kanadai városban ütött egy hatost, amiből Ryan O’Reilly két-két góllal és gólpasszal vette ki a részét. A Buffalo az első harmadban még nem tudta lerázni az ellenfelét, a második és a harmadik harmadban viszont igen, amikor két-két gólt szerzett és egyet sem kapott. Az Oilers szurkolói csak annak örülhettek, hogy a nyár nagy igazolása, Milan Lucic megszerezte első gólját, amely 400. pontja volt pályafutása során.

AP SABRES BRUINS HOCKEY S HKN USA MA

NHL, 2016. október 16.

NY Islanders?Anaheim 3-2 h.
G.: Nelson, Tavares, Bailey

Edmonton?Buffalo 2-6
G.: Pouliot, Lucic ill. O’Reilly (2), Gionta (2), Okposo, Moulson

Vancouver?Carolina 4-3
G.: Horvat, Granlund, Hutton, Sutter ill. Rask, Teravainen, Faulk

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN