Kanadai?magyar hokitörténelem

Juharleveles dominancia, magyar hősök, A-csoportos szurkolók és egy győzelem ? dióhéjban így lehet összefoglalni a két válogatott egymás elleni meccseit, amelynek újabb fejezete kedden délután kezdődik a Tüskecsarnokban.

Ahogy az el is várható, a magyar-kanadai mérkőzések összesített statisztikája óriási kanadai fölényt mutat. Eddig 12 alkalommal találkozott egymással a két országot képviselő csapat, és ezeken a mérkőzéseken 1 magyar győzelem és 2 döntetlen mellett 9 vereség született. Azért írtuk, hogy a két országot képviselő csapat, hiszen Kanadát nagyon sokszor, nagyon sokáig valamelyik klubcsapata képviselte hivatalosan a nemzetközi porondon. Ahogy a világ jégkorongsportja fejlődött, úgy egyre kevésbé volt ez a modell sikeres, az utóbbi évtizedekben kevés kivétellel már valódi válogatottak, még ha az NHL menetrendje miatt nem is mindig a legeslegjobbakból összeállított csapatok játszottak a juharleveles mezben hivatalos mérkőzéseken.

Az első Kanada elleni gólunk már az első egymás elleni mérkőzésünkön, 1933. február 23-án megszületett. A prágai világbajnokságon csak 3-1-re kaptunk ki, ami nagyon jó eredménynek számított. Ebben az évben az 1932-es Allen Kupa-győztes Toronto National Sea Fleas képviselte az országot. A magyar találat volt a kanadaiaknak ütött első gól a VB-n és ezen kívül csak további 2-t kaptak, az USA ellen elveszített döntőben.

Egy évvel később került sor a kanadaiak első budapesti látogatására, ennek során mindjárt kétszer is megmérkőzött egymással a két ország. 1934 január 27-én óriási sikert értünk el, 0-0-s döntetlent játszottunk a nagynevű ellenféllel. Másnap aztán helyreállt a világ rendje, a kanadaiak 7-0-ra nyertek. A magyar hoki történetét feldolgozó “Jéghokki” című könyv így ír erről: “A 33-34-es szezonban érkezett városligeti jégpályára a kanadai játékosedző “Skinny” Dewar, aki a BKE mellett a válogatott munkáját is segítette. Talán az ő személyének is köszönhető, hogy a korábbi évek néhány sikertelen kíérlete után sikerült Magyarországra csábítani két mérkőzésre a világbajnokság előtt Európában túrzó kanadai válogatottat is. Az első mérkőzésen a hideg időben mindössze 1700 néző jött el megtekinteni az összecsapást. Játékosaink önző, egyénieskedő játék helyett csapatként harcoltak a sikerért. Bár el kell ismerni, a kanadaiak egy egész napos utazás fáradtságával léptek jégre, a döntetlenre rászolgáltunk. Az értékelők elsősorban a már klasszis kapust, Hircsákot emelték ki. A másnapi revánson már nem sikerült újabb világraszóló eredményt elérni. A juharlevelesek 7-0-ra győzték le a mieinket.”

1936. februárjában született a mindeddig legnagyobb vereségünk, a Garmisch Partenkirchenben rendezett téli olimpiai játékokon 15-0-ra nyertek a kanadaiak. Egy évre rá újabb budapesti barátságos mérkőzés következett, újabb biztató eredménnyel, hiszen csak 1-0-ra kaptunk ki.

Egy évre rá a magyar jégkorong addigi legnagyszerűbb eredménye született a prágai világbajnokságon. Az 1938. február 18-i meccsen a hosszabbítások után is 1-1-es döntetlenre végeztünk a Sudbury Wolves által képviselt Kanadával. “Válogatottunk a prágai világbajnokság középdöntőjében újra összecsaphatott Kanadával ? emlékezik a már idézett “Jéghokki”. ?Győzelmünk elődöntőbe jutást eredményezhetett volna, de ezt senki nem remélhette az addig 100%-os címvédő ellen. Csapatunk az első harmad közepén kapott gól után nem omlott össze, és az utolsó percben ki tudott egyenlíteni.

A folytatásban sem maradtak el a magyar rohamok, egyenrangúak voltunk ellenfelünkkel. Sőt, még büntetőt is lőhettünk, de Jeney elhibázta. A harmadik játékrészben már szükség volt kapusunk nagyszerű képességeire is, de az utolsó percben Róna lehetősége kimaradt. A döntetlent a sajtó a magyar jégkorong történetének addigi legjobb eredményeként és a világbajnokság legnagyobb meglepetéseként értékelte. A Kanadával játszott mérkőzésen a magyar csapat szövetségi kapitánya Lator Géza volt. A mérkőzést követően az újságíróknak elmondta, hogy arra a legbüszkébb, hogy az utolsó játékrészben két kanadait is kiállítottak időhúzás miatt, mert a csapata annyira veszélyesen támadott, hogy a tengerentúliaknak ilyen cselekhez is kellett nyúlniuk.”

Ezt követően 66 évig nem találkozott egymással a két ország válogatottja. A következő fellépésre 2004. február 3-án Székesfehérváron került sor, több, mint zsúfolt ház előtt. 5-4-re kikaptunk ugyan, de ez kevés magyar szurkolót érdekelt, hiszen az első harmad után 2-1-re, a 2. harmad után pedig 4-3-ra még mi vezettünk.

2 és fél hónappal később a juharlevelesek ismét visszatértek Magyarországra. Ezúttal a Budapest Sportarénába varázsoltak telt házat, 10 ezren figyelték Heatley, Luongo, Niedermeyer és társaik játékát. A végeredmény 9-2 lett nekik.

2005 februárjában ismét visszatértek, ezúttal 7-0-s győzelmet arattak a Sportarénában. Egy évre rá született az eddigi egyetlen magyar győzelem. A Pannon GSM tornán az előző évi Allen Kupa-győztes Thunder Bay Bombers képviselte a kanadai nemzeti színeket, és egy rengeteg kiállítással tarkított mérkőzésen 6-4-re nyertünk. A modern kori magyar-kanadai mérkőzéseknek ez volt a messze leggyengébb kanadai csapata.

Az eddigi két legutolsó mérkőzés szerencsére ismét tétre ment. 2009-ben Klotenben, 2016-ban Szentpéterváron világbajnoki mérkőzést játszottunk Kanadával. Svájcban 9-0 volt a végeredmény oda.

Oroszországban már picit közelebb kerültünk az  eredményt tekintve, 7-1 lett a vége, Kanada pedig Kloten óta irigykedik a szurkolóinkra.

A két válogatottal kapcsolatos legérdekesebb életpálya alighanem Frank Banhamé. Az idén nyáron visszavonult remek játékos 2005-ben még a kanadai, 2016-ban viszont a magyar válogatott mezében lépett jégre a másik ország válogatottja ellen.