


Három újonc a női válogatottban
Páterka, Szick és Szamosfalvi először játszhat a felnőtt nemzeti együttesben a hétvégi Négy Nemzet Tornán.
“Vannak hiányzóink, de ez lehetőség másoknak, hogy megmutathassák magukat a válogatottban ? mondta Marton Tibor, a női válogatott szövetségi kapitánya. ? Az elmúlt évtől eltérően idén már decemberben tétmérkőzések várnak ránk, hisz ekkor kapcsolódunk be az olimpiai selejtezőkbe. Ennek fényében még nagyobb segítség számunkra, hogy erős csapatok ellen készülhetünk. 26 játékost tartottunk a keretben, szeretnénk minél több játékost fejleszteni és segíteni, hogy jobbá váljanak. Az elmúlt 2 évben mi nyertük ezt a tornát, erős csapatokkal játszottunk nagyszerű mérkőzéseket. Akkor is mondtunk, ez a felkészülésünk egyik állomása. A héten sportdiagnosztikai tesztekésekre is sor kerül, fejlesztjük a fizikai paramétereinket, ezen a téren nem léphetünk le a gázról. Természetesen a tábor másik pillére a taktikai elemek további mélyítése.”
A Négy Nemzet Torna programja (Jégpalota):
2016. november 4., péntek, 15:00: Franciaország?Dánia
2016. november 4., péntek, 18:10: Norvégia?Magyarország
2016. november 5., szombat, 15:00: Dánia?Norvégia
2016. november 5., szombat, 18:10: Franciaország?Magyarország
2016. november 6., vasárnap, 10:00: Norvégia?Franciaország
2016. november 6., vasárnap, 13:10: Dánia?Magyarország
Magyarország kerete a 2016 novemberi Négy Nemzet Tornára:
Név |
Szül. év | Csapat | |||
Kapusok |
|||||
Horváth Vanessa | 1999 | KMH Budapest | |||
Németh Anikó | 1996 | Karlskrona (SWE) | |||
Poltzer Renáta | 1997 | Fehérvár | |||
Hátvédek |
|||||
Grkovic Jelena | 1997 | KMH Budapest | |||
Mayer Fruzsina | 2000 | Vasas SC | |||
Németh Bernadett | 1996 | Sundsvall Wildcat (SWE) | |||
Odnoga Lotti | 1999 | Vermont Academy (USA) | |||
Pártos Réka | 1996 | Karlskrona (SWE) | |||
Szamosfalvi Petra | 2002 | Miskolc | |||
Tóth Enikő | 1996 | KMH Budapest | |||
Csatárok |
|||||
Brgles Nóra | 1991 | SDE Stockholm (SWE) | |||
Dabasi Réka | 1996 | KMH Budapest | |||
Gottlibet Zóra | 1998 | Vasas SC | |||
Gowie Alexandra | 1993 | csapat nélküli | |||
Huszák Alexandra | 1995 | Arktyik-Unyiverszityet (RUS) | |||
Jókai Szilágyi Kinga | 1997 | Vasas SC | |||
Jókai Szilágyi Zsófia | 1992 | MSSK Pitea (SWE) | |||
Kiss Andrea | 1996 | SC Weinfelden (SUI) | |||
Páterka Lilla | 1999 | UTE | |||
Pavuk Petra | 1998 | KMH Budapest | |||
Pintér Hanna | 1998 | SDE Stockholm (SWE) | |||
Pintér Lili | 1996 | SDE Stockholm (SWE) | |||
Rónai Alexandra | 1993 | csapat nélküli | |||
Somogyi Vivien | 1995 | KMH Budapest | |||
Szick Dorka | 2000 | MAC Budapest | |||
Ungár Rebeka | 1997 | KMH Budapest |
A magyar női válogatott stábja:
Szövetségi kapitány: Marton Tibor
Másodedző/kapus mentoredző: Budai Krisztián
Másodedző/képességfejlesztő mentoredző: Mika Vaarala
Videoedző: Bedő Botond
Fizioterapeuta: Gallyas Gabriella
Erőnléti edző: Kozák Attila
Csapatvezető: Jasó Judit
Felszerelésmenedzser: Szabó Dávid
Női szakágvezető: Dr. Kolbenheyer Zsuzsanna
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni