OLLHCI

Folytassa, Olimpija!

   

A szlovén EBEL-csapat két légiósa megtagadta a játékot.

Az idén talán a szokottnál is hamarabb jöttek elő a szokásos problémák a szlovén EBEL-csapatnál. Pénteken nem tartott a Ljubljanával Innsbruckba amerikai kapusa, Jeff Frazee és kanadai csatára, Raphael Bussiéres.

A kapus legutóbb is sérültet jelentett, a jelenlegi helyzetről viszont egyik játékos sem kívánt nyilatkozni. A szlovén sajtó úgy tudja, hétfőn derül ki, hogyan tovább. Azt írják, az Olimpija ugyanabban a cipőben jár, mint a korábbi években. Megígérte, hogy rendezi a tartozásait, de ezt nem tudta megoldani ? Music és Hocevar sem kapta meg a tavalyi fizetéséből elmaradt részt ?, miközben már ebben a szezonban is újabb tartozásokat halmozott fel. A játékosok egy része nem kapott fizetést, emiatt nem játszott most a két légiós. Az Olimpija pénzügyi helyzete kilátástalan ? ahogy a siol.net fogalmazott ?, a sok ígéretből semmi nem lett, a játékosok nem kapták meg jussukat.

A csapat vergődik, 17 meccséből 1-et tudott rendes játékidőben megnyerni, 7 ponttal utolsó, messze leszakadva: 10 ponttal a Fehérvár mögött, ?47-es gólkülönbséggel. Bojan Zajc csapata a legutóbbi 3 meccsén 22 gólt kapott. A nézők elfogytak, néhány százan lézengtek az utóbbi meccseken az egykor remek hangulatú Hala Tivoliban.

A szlovén klubhokival foglalkozó portálok annyira belefáradtak az Olimpija ügyibe, hogy gyakorlatilag egymondatos kommentárral és eredményközléssel tudják le csapatuk EBEL-meccseit.

Ezek után idézzük fel, miként értékelte június közepén az Olimpija által benyújtott papírokat, pénzügyi garanciákat ? amelyek a szlovénok számára az EBEL-ben maradást, a MAC Budapest szempontjából a hoppon maradást megalapozták ? az osztrák liga és elnöke, Peter Mennel: “Nagy örömmel tölt el, hogy az Olimpija Ljubljana képes volt megfelelni az előírt feltételeknek, és ezzel egy sokéves EBEL-tagot tudtunk megtartani. Mindez fontos jelzés régi partnerünktől, a szlovén jégkorongszövetségtől. Az egyesület a játékosaival szemben fennálló korábbi tartozásai kiegyenlítése mellett a következő szezonra vonatkozó feltételeket is teljesítette, kiérdemelve az EBEL vezetésének jóváhagyását.”

OLLHCI

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN