


A Florida elvette Price veretlenségét
A délkeleti gárda ráadásul a Bell Centerben győzött. Van Riemsdyk triplázott, Stamkos megsérült, Laine ismét gólt lőtt.
Véget ért Carey Price és a Montreal veretlenségi sorozata, a Canadiens hálóőre 10 győzelem után a Florida ellen hagyta el először vesztesen a jégpályát. A fordulatos mérkőzésen kétszer vezetett a Panthers, egyszer a Canadiens, de hatvan perc után egyik fél sem volt előnyben. Jöhetett a ráadás és annak is a harmadik perce, amikor a vendégek részéről Aaron Ekblad gólja zárta le a kapus nagy sorozatát.
Tovább robog a Rangers ,amely az utolsó kilenc meccséből a nyolcadikat nyerte. A New York-i gárda ezen időszak egyetlen vereségét a Vancouvertől szenvedte el a Gardenben, de most alaposan visszavágott a kanadai városban. A Rangers hétszer köszönt be, amiből Hayes és Miller kettőt-kettőt vállalt magára, Zuccarello pedig egy gól mellett kettőt előkészített.
Az Ottawa kétszer is hátrányban volt Philadelphiaban, mégis pontokkal a zsebében távozott a Wells Fargo Centerből. A Senators másodszor Kyle Turris révén egalizált kettő perccel a befejezés előtt, kiharcolva a hosszabbítást. A ráadás azonban nem hozott gól, a játéknap egyetlen szétlövése az ötödik körben dőlt el, amikor Brayden Schenn hibázott, Erik Karlsson viszont nem.
Kapusparádét és egyetlen gólt hozott a Carolina?San Jose derbi Raleighben. A Sharks kapujában Aaron Dell 32 lövést fogott és csak egy gólt kapott, a Hurricanesban viszont hibátlanul teljesített Aaron Ward, aki 22 kísérletet hárított és több mint egy év után védett ismét hibátlanul. A találkozó egyetlen gólját Joakim Nordström ütötte az 51. percben.
Gólszegény mérkőzésen a Columbus ha nehezen is, de a hosszabbításban legyőzte a Washingtont és ezzel egymás után hatodik hazai győzelmét szerezte. A Blue Jackets az 53. percben Zach Werenski góljával egyenlített, majd a ráadás 37. másodpercében Cam Atkinson révén a pluszpontot is megszerezte. A Washington az újabb vereségével az utolsó négy meccséből a harmadikat bukta el.
Gyakorlatilag a Toronto első sora verte tönkre a Nashville-t, a Leafs első sora négy gólt ütött és összesen 11 pontot termelt. Az Air Canada Centre-ben a hármas legjobbja James van Riemsdyk volt, aki egy gólpassz mellett megszerezte pályafutása második mesterhármasát. A vele egy sorban lévő Tyler Bozak négy gólt készített elő, Mitch Marner pedig egy gól mellett két gólpasszt adott. A Leafs a nyolc hazai meccséből hatot megnyert a szezonban.
Súlyos árat fizetett a győzelemért a Tampa, a délkeleti csapat győzött ugyan Detroitban, de elvesztette Steven Stamkost. A Bolts kapitányának mindössze két perc játékidő jutott, ám ez is elég volt számára ahhoz, hogy a kapuba találjon. A Tampa a találkozón kétszer is két góllal vezetett, de a Red Wings visszajött a meccsbe és egyenlített. A végső szót végül Nyikita Kucserov mondta ki, aki 70 másodperccel a befejezés előtt ütötte a győztes gólt.
A Buffalo hiába vezetett a St. Louis ellen, a Blues négy góllal válaszolt és egymás után kilencedik győzelmét szerezte a Sabres ellen. A sorozat folytatásához a hazaiak a harmadik harmadban ágyaztak meg, amikor három gólt szereztek, ebből kettőt a játékrész elején másfél perc leforgása alatt. A St. Louis legjobbja a 23 lövést hárító Jake Allen volt.
Akárcsak Carolinában, Minnesotában is egy gól döntött a Wild?Flames meccsen. A hazai szurkolók nagy bánatára az egyetlen találatot a vendégek játékosa, Johnny Gaudreau ütötte emberelőnyből a hetedik perc legelején. A Flames kapujában Chad Johnson 27 lövést kapott és közel egy év után szerzett shutoutot.
A Winnipeg a harmadik harmadban, négy perc alatt rendezte le a Chicago elleni mérkőzést. 1-0-s hazai vezetésnél a Jets négy perc alatt ütött hármat, amiből egyiket az a Patrik Laine szerezte, aki ezzel már 12 gólos és továbbra is vezeti a góllövőlistát. A finn csodagyerek mellett Connor Hellebuyck emelkedett ki a 27 védéssel első shutoutját szerezte a szezonban.
A Colorado megtalálta a góllövő ütőket, 12 mérkőzés után szerzett ismét minimum négy gólt és esélyt sem hagyott a Los Angelesnek. A denveri csapatban kilenc játékos is szerzett pontot, de csak a hátvéd Patrick Wiercioch jutott kettőig. A mérkőzés legjobbja az Avs kapusa, Szemjon Varlamov volt, aki 32 lövést fogott a hatvan perc során.
Meglepetésre nagyon fut a New Jersey szekere, amely a Dallas legyőzésével zsinórban ötödik mérkőzését nyerte meg. Texasban egy gyors gólváltás vezette be a meccset, majd utána a kapusoké lett a főszerep, hiszen az alapjátékidő lefújásig nem esett több gól. A hirtelen halál 44. másodpercében aztán érkezett Adam Henrique, aki Kyle Palmieri tökéletes passzát váltotta gólra és plusz egy pontra.
Kezd kifogyni az olaj az Edmontonból, a jó kezdés követően egymás után negyedik vereségét könyvelhette el a kanadai gárda. Az Oilers Anaheimben maradt alul, ahol nem bírt az összesen 33 lövést hárító John Gibsonnal. A Ducks a második harmad elejére háromgólos előnyt épített, innen pedig már nem volt visszaútja az Edmontonnak. Gibson mellett Perry emelkedett ki, aki két gólt készített elő az első háromból.
NHL, 2016. november 15.
Philadelphia?Ottawa 2-3 b.
G.: Cousins, Raffl ill. Stone, Turris
Carolina?San Jose 1-0
G.: Nordström ill. ?
Columbus?Washington 2-1 h.
G.: Werenski, Atkinson ill. Backström
Toronto?Nashville 6-2
G.: van Riemsdyk (3), Marner, Komarov, Nylander ill. Neal, Arvidsson
Montreal?Florida 3-4 h.
G.: Pacioretty, Desharnais, Byron ill. Petrovic, Rau, Malgin, Ekblad
Detroit?Tampa Bay 3-4
G.: Nielsen, Sproul, Zetterberg ill. Kucserov (2), Stamkos, Nyesztyerov
St. Louis?Buffalo 4-1
G.: Fabbri, Schwartz, Brodziak, Upshall ill. Reinhart
Minnesota?Calgary 0-1
G.: ? ill. Gaudreau
Winnipeg?Chicago 4-0
G.: Morrissey, Thorburn, Laine, Petan ill. ?
Dallas?New Jersey 1-2 h.
G.: Eaves ill. Severson, Henrique
Colorado?Los Angeles 4-1
G.: Wiercioch, Bourque, Comeau, Landeskog ill. Brown
Vancouver?NY Rangers 2-7
G.: Sutter, Granlund ill. Hayes (2), Miller (2), Pirri, Zuccarello, Holden
Anaheim?Edmonton 4-1
G.: Ritchie, Fowler, Kesler, Vermette ill. Draisaitl
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy