jaden schwartz

Városi rangadót nyert az Islanders

 

Az utolsó hatból az ötödiket. Jó formában a Flyers, a Blues és az Islanders, lejtmenetben a Coyotes.

Három alapembere nélkül simán elbukta a városi rangadót a Rangers. Brooklynban az Islanders az első harmadban kétgólos előnyre tett szert, innen pedig a vendégek már nem tudtak visszakapaszkodni, felváltva estek a gólok. Az utolsó öt meccséből négyet nyerő Isles legjobbja a 36 lövést hárító Jaroslav Halák volt.

Fordulatos meccsen győzött hosszabbításban hazai jégen a Buffalo az Edmonton ellen. A Sabres az első harmad közepén bő három perc alatt két gólt ütött, amit az Oilers két perc alatt egyenlített ki a mérkőzés derekán. A harmadik játékrészben tovább tartott a vendégek lendülete, Leon Draisaitl góljával megszerezték a vezetést, ám ez csak egy pontra volt elég végül. Evander Kane fél perccel a vége előtt kiharcolta a hosszabbítást, a ráadás első percében pedig Rasmus Ristolainen egy emberfóros góllal a győzelmet is megszerezte.

Az Islanders és a Sabres győzelmével egészen különleges és ritka helyzet állt elő a Keleti főcsoportban, minden csapatnak minimum 50%-os a mutatója.

A New Jersey szoros meccsen győzte le a Vancouvert, ezzel az utolsó hat hazai meccséből ötödik alkalommal győzött egy döntetlen mellett. A Devils a mérkőzés derekán döntötte el a meccset, amikor 1-1-es állásnál négy perc alatt Kyle Palmieri és Ben Lovejoy révén is betalált.

A Flyers a hirtelen halálban verte a Floridát és ezzel egymás után a hatodik győzelmét szerezte. A Wells Fargo Centerben mindkét együttes egyszer-egyszer vezetett, így 2-2 után jöhetett a ráadás, amelyet Jakub Vorácek zárt le kilenc másodperccel a dudaszó előtt. A találkozó legjobbja Steve Mason volt, a Philly kapusa összesen 42 lövést hatástalanított.

Jaden Schwartz volt a nap hőse St. Louisban a Blues?Habs meccsen. A Montreal egy-egy gólt szerzett az első és a második harmadban, de a Blues a harmadik harmad közepén három perc alatt egyenlített. A ráadásban az a Schwartz döntött a negyedik percben, aki a St. Louis részéről egyenlített. A Blues az utolsó öt meccséből a negyediket nyerte.

jaden schwartz

Keményen megküzdött a két pontért a Nashville a Colorado ellen. A Predators háromszor is megszerezte a vezetést, de az Avalanche háromszor is egyenlített, kétszer Matt Duchene révén. A Preds a harmadik harmad második percében negyedszer is megszerezte a vezetést Roman Josi révén, de ezt már nem engedett ki a kezéből, köszönhetően Pekka Rinnének, aki 13 lövést fogott az utolsó húsz percben.

A játéknap egyetlen szétlövését a Jets?Red Wings meccs hozta, ahol a vendégek örülhettek a pluszpontnak. A Winnipeg nagyon bekezdett, 3-1-re nyerte az első harmadot, de a Detroit a második húsz percben ledolgozta a hátrányát Anthony Mantha és Thomas Vanek góljaival. A fennmaradó játékidőben és a hosszabbításban nem született gól, így jöhettek a büntetők, ahol a negyedik kör hozta meg a döntést, amikor Henrik Zetterberg nem hibázott, ellenben Drew Stafford igen.

Marián Hossa és Scott Darling szállította a győzelmet a Chicagónak az egymás után ötödször bukó Arizona ellen. A 37 éves szélső duplázott és már 13 gólos, míg a kapuban Darling 22 lövést hárított. A Blackhawks két vereség után győzött ismét és ezzel megtartotta vezető helyét a csoportjában a St. Louis előtt.

A Calgary győzött Dallasban és ezzel egymás után negyedik sikerét jegyezte. A texasi városban minden harmadban egy gól esett, az elsőben a hazaiak voltak eredményesek, a másodikban és a harmadikban a vendégek. A győztes gólt a korábban gólpasszt adó Sean Monahan ütötte.

NHL, 2016. december 6.

Buffalo?Edmonton 4-3 h.
G.: Kane (2), Gionta, Ristolainen ill. Eberle, Licic, Draisaitl

New Jersey?Vancouver 3-2
G.: Hall, Palmieri, Lovejoy ill. D. Sedin, H. Sedin

NY Islanders?NY Rangers 4-2
G.: Mayfield, Chimera, Ladd, Tavares ill. Vesey, Staal

Philadelphia?Florida 3-2 h.
G.: Simmonds (2), Vorácek ill. Barkov, Jokinen

St. Louis?Montreal 3-2 h.
G.: Schwartz (2), Stastny ill. Byron, Plekanec

Nashville?Colorado 4-3
G.: Arvidsson, Neal, Subban, Josi ill. Duchene (2), MacKinnon

Winnipeg?Detroit 3-4 b.
G.: Copp, Byfuglien, Laine ill. Tatar, Mantha, Vanek

Chicago?Arizona 4-0
G.: Hossa (2), Anyiszimov, Rasmussen ill. ?

Dallas?Calgary 1-2
G.: McKenzie ill. Gaudreau, Monahan

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN