Erik-Karlsson

Történelmet írt Erik Karlsson

   

A svéd bekk lett az Ottawa történetének legponterősebb bekkje. Dubnyk ismét bombaformában védett, nagyot küzdött a Boston és az Anaheim.

Az Ottawa folytatta jó sorozatát a San Jose ellen, egymás után ötödik alkalommal győzte le kaliforniai ellenfelét. A sorozat folytatásában kulcsszerepe volt Erik Karlssonnak, aki egy góllal és két gólpasszal járult hozzá a győzelemhez. A svéd hátvéd a három ponttal már 412-nél jár az Ottawa színeiben, amivel megelőzte az eddigi rekordert, a 410 pontig jutó Wade Reddent. Karlsson elképesztő tempóban halad, mindössze 506 meccsen jutott el eddig, míg a kanadai hátvédnek 838 meccs kellett ehhez. A találkozó egyébként a hajrában dőlt el, 2-2-es állásnál egy perccel a vége előtt Chris Kelly talált be, majd a lefújás előtti pillanatokban Jean-Gabriel Pageau biztosította be a győzelmet egy üres kapus góllal.

Erik-Karlsson

A Toronto hiába játszott végig hatalmas fölényben a Minnesota ellen, egymás után a harmadik vereségét szenvedte el. A Leafs 37:20-ra nyerte a kapura lövéseket a találkozón, ezen belül is 17:3-ra a harmadik harmadban, de ez is kevés volt a pontszerzéshez a bámulatosan védő Devan Dubnykkal szemben. A győztes gólt 2-1-es állásnál az az Eric Staal ütötte, akinek ez volt a hatodik gólja a szezonban és a harmadik a Toronto ellen.

A Washington leadta ugyan háromgólos előnyét a Boston ellen, de a hosszabbításban megszerezte a győzelmet. A Capitals Justin Williams duplájával épített háromgólos előnyt a második harmad elejére, de a játékrész végére a Bruins minimálisra csökkentette a hátrányát, sőt a harmadik harmad közepén Colin Miller révén ki is egyenlített. A fővárosi csapatot végül Nicklas Backström mentette meg a ráadás második percében.

A Carolina hiába volt háromszor is kétgólos előnyben az Anaheim ellen, csak egy pontra volt jó a Honda Centerben. A Hurricanes még négy perccel a befejezés előtt is kétgólos fórban volt, de a Ducks Nick Ritchie és Corey Perry góljaival kiharcolta a hosszabbítást. A plusz öt perc nem hozott gólt, következtek a büntetők, ahol a negyedik körben született meg a döntés, amikor Ondrej Kase betalált, Jeff Skinner viszont nem.

NHL, 2016. december 7.

Toronto?Minnesota 2-3
G.: Smith, Bozak ill. Zucker, Stewart, Staal

Washington?Boston 4-3 h.
G.: Williams (2), Winnik, Backström ill. Moore, Pastrnák, Miller

Anaheim?Carolina 6-5 b.
G.: Cogliano, Noesen, Kesler, Ritchie, Perry ill. Teravainen (2), McClement, Aho, Pesce

San Jose?Ottawa 2-4
G.: Couture, Burns ill. Stone, Karlsson, Kelly, Pageau

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN