bartalis90

Bartalissal szárnyal a Schwenningen

   

Hét meccs óta tért vissza sérüléséből a magyar játékos, az utolsó ötből négyet megnyert az addig utolsó  csapat, már a rájátszás sincs messze.

Szerdai ellenfelük az Eisbären Berlin volt, amely az idei alapszakaszban többnyire a középmezőnyhöz tartozik. A meccsen a vendégek szereztek vezetést, ám a Wild Wings még az első harmadban egyenlített, majd a 47. percben a győztes találatot is megszerezte, és 2-1-re nyert. Bartalis István a második sorban kapott helyet, pontot ezúttal nem szerzett. A magyar válogatott csatára december 2-án tért vissza sérüléséből, amely miatt 7 hetet kellett kihagynia. A csapat az első két meccsen még szoros vereséget szenvedett, azóta viszont 5-ből 4-et megnyert, mindet rendes játékidőben. Pat Cortina legénysége ezzel el is mozdult a holtpontról. A Bartalis visszatérését megelőző 23 meccsen mindössze három rendes játékidős győzelmet arattak. A csapat most már 30 meccs után 33 ponttal rendelkezik, 12.l a tabellán, de a rájátszást jelentő 10. hely is csak egy pontra van.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2016/17:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 12. 16 2 6 8
Dudas Jesse TPS Liiga (FIN-1.)
TPS CHL 1 1 0 1
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 3. 22 5 9 14
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 8. 27 0 3 3
Linköping HC CHL 9 3 0 3
Garát Zsombor Austin Bruins NAHL 4. 18 1 2 3
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.)
Hári János Leksands IF SHL (SWE-1.) 13. 27 2 7 9
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 2. 20 5 5 11
KalPa CHL 8 0 4 4
Stipsicz Bence Cedar Rapids USHL 9. 20 0 3 3
Szabad Kevin Vienna Capitals EBEL (AUT-1.) 2. 1 0 0 0
Vas Márton Freiburg DEL2 (GER-2.) 9. 27 3 13 16
Vay Ádám Quad City Mallards ECHL 4. 12 37 296 88,9
Iowa Wild AHL 8.
Wehrs Kevin Villach EBEL (AUT-1.) 7. 32 2 16 18

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN