


A bronzérmes után az ezüstérmes vár ránk
A magyar női ifjúsági válogatott újabb kemény mérkőzést játszik a budapesti vb-n.
Magyarország női U18-as válogatottja vasárnap a mérkőzés első felében tartotta a lépést Szlovákiával, ám végül 4-0-s vereséget szenvedett a 2016-os miskolci vb-n bronzérmes együttestől. Hétfőn szintén nehéz feladat vár lányainkra, az elmúlt évben ezüstérmes, tehát az A csoportba jutásról épp csak lemaradó Németország vár ránk. Egy évvel ezelőtt 7-1-re kikaptunk a németektől, korábbról viszont jó emlékeink lehetnek róluk, ugyanis ellenük harcoltuk ki az elitben maradást a 2013-as A csoportos vb-n.
Ennek ellenére nem érdemes sok tanulságot levonni a 2016-os eredményből, ugyanis Miskolcon 5-1-re nyert Németország Norvégia ellen, ellenben vasárnap 3-2-es norvég siker született.
“A vereség ellenére nem lehetünk elkeseredve, mert a lányok mindent megtettek a jó eredmény érdekében ? mondta a vasárnapi mérkőzéssel kapcsolatban Buzás Norbert szövetségi edző. ? Végig küzdöttünk, tartottuk a tempót a nagyszerű szlovák válogatott ellen. Sajnos a második harmadban egy szerencsétlenül megpattanó korong beindította a szlovák gólgyártást. A harmadik harmadban ha lehet, még egy fokozattal feljebb kapcsoltunk és többet lőttünk kapura, mint az első két harmadban együttvéve, de gólt ismét csak a szlovákok szereztek. A vereség ellenére emelt fővel jöhettünk le a pályáról. Célunk, hogy Németország ellen is hasonló teljesítményt nyújtsunk.”
“Próbáltam minden harmadszünetben is biztatni a lányokat ? kezdte Mayer Fruzsina csapatkapitány. ? Ez egy nagyon jó meccs volt, egy nagyon erős ellenféllel, akik szerintem esélyesek a világbajnoki címre. Ennek ellenére nagyon összeszedetten játszottunk, jók voltunk. Volt egy kis rövidzárlatunk, amit még ki kell küszöbölnünk és akkor a németeket meg tudjuk majd verni.”
Fotó: Somogyi Viktor
2017-es női U18-as divízió 1/A-s világbajnokság (Budapest):
2017. január 8., vasárnap, 12:00: Ausztria?Franciaország 2-1
2017. január 8., vasárnap, 15:30: Norvégia?Németország 3-2
2017. január 8., vasárnap, 19:00: Magyarország?Szlovákia 0-4
2017. január 9., hétfő, 12:00: Franciaország?Norvégia
2017. január 9., hétfő, 15:30: Szlovákia?Ausztria
2017. január 9., hétfő, 19:00: Németország?Magyarország
2017. január 11., szerda, 12:00: Németország?Szlovákia
2017. január 11., szerda, 15:30: Ausztria?Norvégia
2017. január 11., szerda, 19:00: Franciaország?Magyarország
2017. január 12., csütörtök, 12:00: Németország?Ausztria
2017. január 12., csütörtök, 15:30: Szlovákia?Franciaország
2017. január 12., csütörtök, 19:00: Norvégia?Magyarország
2017. január 14., szombat, 12:00: Szlovákia?Norvégia
2017. január 14., szombat, 15:30: Franciaország?Németország
2017. január 14., szombat, 19:00: Magyarország?Ausztria
A női U18-as válogatott kerete a budapesti divízió 1/A-s világbajnokságra:
Név | Szül. év | Csapat |
Kapusok | ||
Horváth Vanessa | 1999 | KMH |
Maruyama Yumi | 2000 | KMH |
Hátvédek | ||
Faggyas Lilla | 2002 | Győr |
Fodor Lili | 1999 | MAC |
Gaitz Hanna | 2001 | KMH |
Mayer Fruzsina | 2000 | Vasas |
Odnoga Lotti | 1999 | Vermont Academy (USA) |
Preisinger Dorka | 2001 | KMH |
Szűcs Anita | 1999 | UTE |
Csatárok | ||
Cselényi Viktória | 2000 | UTE |
Fecske Maja | 2002 | Jászberény |
Horváth Dominika | 2000 | KMH |
Horváth Imola | 2002 | Fehérvár |
Páterka Lilla | 1999 | UTE |
Puskás Noémi | 2000 | Pesterzsébet |
Sándor-Székely Katinka | 2000 | Győr |
Sőléd Orsolya | 2000 | FTC |
Szamosfalvi Petra | 2002 | Miskolc |
Szick Dorka | 2000 | MAC |
Váradi Orsolya | 2001 | Vasas |
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni