


Bartalis István győztes gólt lőtt a ráadásban
Gólpasszt is adott az Iserlohn elleni nagyon fontos meccsen. Vas Márton plusz néggyel öregbítette hírnevét, Wehrs gólpasszos volt a Fehérvár ellen.
A német első 37. fordulójában alsóházi rangadót játszott egymással a 13. helyen álló Schwenninger Wild Wings, amely a 14., vagyis az utolsó Iserlohn otthonába látogatott. Emberelőnyből szereztek vezetést a hazaiak, amelyet nem sokkal később Bartalis István passzából egyenlített a Schwenningen. A második harmad az előnyös játékról szólt, amelyet felemásan oldott meg a hazai csapat. Egyrészt a 28. percben ismét létszámfölényben volt eredményes, hat perccel később azonban gólt kaptak a négy mezőnyjátékossal játszó vendégektől. Más kérdés, hogy ezt követően alig 20 másodperc alatt korrigáltak, és beverték ezt az előnyt is, harmadik ilyen találatukat szerezve. A záró húsz percben aztán a Bartalisékon volt a sor, hogy a speciális egységük megmutassa, mit tud, amit az 52. percben meg is tettek, amivel 3-3-ra módosították az eredményt. Jöhetett a hosszabbítás, amelyből már kevesebb mint 10 másodperc volt, amikor jött Bartalis István gólt lőtt és eldöntötte a mérkőzést, 4-3-ra nyert a Schwenninger. Bartalisnak szerencsét hozott a péntek 13, hiszen harmadik gólját és 10. asszisztját szerezte a szezonban. A bajnokság állása továbbra is nagyon szoros, a Schwenningen feljött a 12. helyre, lemaradása a még éppen playoffos helyen álló Straubinghoz képest nyolc pont, de egy meccsel kevesebbet játszott ellenfelénél.
Egy osztállyal lejjebb a Freiburg nagy riválisát, az őt egy hellyel előző Bayreuth csapatát fogadta. A vendégek szereztek vezetést és az állás nagyjából a meccs feléig szoros is volt, innen azonban ellépett a Freiburg és végül 6-3-ra nyert. A kiváló formát mutató Vas Márton pontot ugyan nem szerzett ez alkalommal, de plusz néggyel zárta a meccset, senki más nem tudta ezt utána csinálni. A két csapat helyet cserélt a táblázaton, bár mindkettőnek 51 pontja van.
Az EBEL-ben Kevin Wehrsék a Fehérvárt fogadták és üres kapura elért találattal nyertek 5-3-ra. A meccsről mindent megírtunk már itt, Wehrs az első villachi találatnál adott passzt. A VSV továbbra is hetedik helyen áll a tabellán.
Szoros meccset játszott az Austin Bruins a Minnesota Magician vendégeként az NAHL-ben. A meccset a fegyelmezetlenségek és a speciális egységek hatékonysága döntötte el, a hazaiak ugyanis 8 kiállításból kettőt is bevertek, míg a vendégek 5 próbálkozásából egy sem hozott eredményt. A góllövéssel amúgy is hadilábon állt a Bruins, a meccs egyik legjobbja ugyanis a 34 lövésből 33-at fogó Ivan Prosvetov lett a hazaiaktól. A meccs vége 2-1 lett, Garát Zsombor pontot nem szerzett, a Bruins továbbra is negyedik helyen áll a központi divízióban.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2016/17:
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Bartalis István | Schwenningen | DEL (GER-1.) | 12. | 23 | 3 | 10 | 13 |
Dudas Jesse | TPS | Liiga (FIN-1.) | |||||
TPS | CHL | 1 | 1 | 0 | 1 | ||
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | Alpesi Liga (AUT-2.) | 5. | 26 | 7 | 11 | 18 |
Galló Vilmos | Linköping HC | SHL (SWE-1.) | 4. | 33 | 1 | 6 | 7 |
Linköping HC | CHL | 9 | 3 | 0 | 3 | ||
Garát Zsombor | Austin Bruins | NAHL | 4. | 22 | 1 | 3 | 4 |
Gáspár Máté | EHC Linz | EBEL (AUT-1.) | |||||
Hári János | Leksands IF | SHL (SWE-1.) | 13. | 33 | 3 | 9 | 12 |
Sebők Balázs | KalPa | Liiga (FIN-1.) | 2. | 26 | 5 | 8 | 13 |
KalPa | CHL | 8 | 0 | 4 | 4 | ||
Stipsicz Bence | Cedar Rapids | USHL | 9. | 24 | 0 | 3 | 3 |
Szabad Kevin | Vienna Capitals | EBEL (AUT-1.) | 2. | 1 | 0 | 0 | 0 |
Vas Márton | Freiburg | DEL2 (GER-2.) | 9. | 35 | 9 | 18 | 27 |
Vay Ádám | Quad City Mallards | ECHL | 4. | 18 | 58 | 437 | 88,3 |
Iowa Wild | AHL | 8. | |||||
Wehrs Kevin | Villach | EBEL (AUT-1.) | 7. | 43 | 2 | 16 | 18 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.