Langkow OLL

Az Olimpijától távozott a legjobb csatár és a sportigazgató

   

Chris Langkow és Joze Kovac szerdán jelentette be, hogy szerződést bont.

Nem nevezhető zavartalannak a Ljubljana felkészülése a pénteken kezdődő középszakasz előtt. Chris Langkow az Olimpija legponterősebb játékosa volt ebben a szezonban, 41 mérkőzésen 28 pontot termelt. A hírek szerint a svéd másodosztályba igazol. Langkow Adis Alagic, Anze Ropret, Jonathan Harty és Kristaps Bazevics után az ötödik olyan Ljubljana-játékos a szezonban, aki a klub tartozása miatt hagyja el a zöld-fehér EBEL-csapatot.

Langkow OLL

Joze Kovac fontos szerepet töltött be a klub életében. Sportigazgatóként és csapatvezetőként vitte a napi ügyeket, az elnök távollétében intézte a feladatokat, bennfentesek szerint nagyon sokat tett annak érdekében, hogy a csapat tavaly tavasszal az EBEL-ben tudott maradni. Ősszel egyszer már lemondott, úgy érezte, felelős abban, hogy a Ljubljana a megengedett hat helyett hét légióssal állt ki a Jesenice elleni Szuperkupa-döntőre. De Popovic elnök akkor maradásra bírta. Szerdán azonban véget ért az egykori jugoszláv olimpikon munkája a klubnál, mivel nem látta biztosítottnak feladata ellátását,a  jövőt érintő fontos kérdésekben nem kapott válaszokat a főnökétől. Szlovén hírforrások szerint 2-3 hónapos elmaradások vannak a fizetések terén, 100 és 200 ezer euró közötti összeg a klubnál a működési hiányt.

Kovac munkája a csapata mellett már eddig is hősiesen kitartó Bojan Zajc vezetőedző nyakába szakad. A szlovén edző kijelentette, továbbra is bízik csapatában, a srácai a végsőkig harcolnak majd ebben a nehéz helyzetben, ahogy eddig is tették.

A klub első embere, Marko Popovic azt nyilatkozta, hogy 99,9%-ig biztos benne, klubja jövőre is az EBEL-ben játszik majd. Hozzátette, az Alpesi Liga nem alternatíva, nem gondolkodnak azon, hogy oda nevezzenek.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN