

Az alsóházban folytatja a Hokiklub Budapest
A szlovák 2. Ligában játszó együttes a B csoport 9. helyén végzett, az SHK Púchovval vív csatát.
Szombaton véget ért a szlovák férfi harmadosztály alapszakasza. A Hokiklub Budapest az utolsó mérkőzésén hosszabbításban 5-4-re kikapott a Tőketerebestől. A magyar együttes a B csoport 9. helyén végzett, így a bajnokság 17-20. helyéért küzdhet. A rájátszás első körében a másik csoport 10. helyezettjével, az SHK Púchovval találkozik. Az első mérkőzést január 28-án rendezik Puhóban, majd a következő két hétvégén Budapesten lépnek jégre a csapatok. A csata két győzelemig megy.
Mindeközben a klub női második számú csapata, a DEBL-ben versenyző KMH II idegenben túrázott. A magyar lányok szombaton a Gric Zagreb otthonába látogattak, a 22. percben a horvátok megszerezték a vezetést, ám a harmadik harmadban Horváth Dominika révén fordított a csapatunk, a győztes gól az 58. percben született, amivel 2-1-re győztünk.
Fodor Zoltán (vezetőedző, KMH II): “Büszke vagyok a lányokra, hogy a korábbi horvát válogatottakat soraiban tudó zágrábi csapat ellen ilyen színvonalas mérkőzést tudtunk játszani. Nagyon hajtós meccs volt, rendkívül sokat kellett korizni a csapatomnak, de úgy gondolom, hogy a küzdés és a taktikai fegyelem végül meghozta számunkra a sikert. Elsősorban ez volt a kulcsa annak, hogy az utolsó harmadban fordítani tudtunk és végül megnyertük a találkozót.”
Vasárnap rangadót játszott a KMH II., a magyar csapathoz hasonlóan szintén 1 vereséggel rendelkező SPG Caps Flyers/Highlandershez utazott. A hazaiak vezető gólját hiába egyenlítette ki Egyedi Noémi a 39. percben, a záró játékrészben 2 gólt lőttek a légiósokkal felálló osztrákok és 3-1-re nyertek.
Másik DEBL-csapatunk, a Marilyn még nem lépett jégre 2017-ben. A DEBL-t jelenleg a 8 meccsét letudó, 18 pontos KMH II vezeti, ám 1 meccsel többet játszott, mint a szintén 18 pontos Caps Flyers, míg a Marilyn 9 mérkőzésen 13 pontot gyűjtött, amivel a 4. helyen áll.