


Patrik Laine visszatért
A Winnipeg azonban vele sem tudta megállítani a San Josét. Lezárta rossz sorozatát a Boston és a Los Angeles, hazai jégen maradt gólképtelen a Pittsburgh.
A Boston hazai pályán végig hatalmas fölényben játszott a Detroit ellen, 49:26-ra nyerte a kapura lövéseket, mégis csak a hosszabbítás utolsó percében tudta megszerezni a győzelmet. A Bruins két nyerőembere Brad Marchand és David Pastrnák volt, előbbi két gólt szerzett és 17 meccs után talált a kapuba, utóbbi pedig 20. gólját ütötte és győztes találatot szerzett a ráadásban. A Boston négy zakó után győzött ismét.
Akárcsak a Boston, a Los Angeles is négy vereség után diadalmaskodott újra. A keleti parti túrán lévő Kings New Jerseyben szakította meg rossz sorozatát, nem is akárhogy, ugyanis a második percben már kettővel ment, amit a játékrész végig megtoldott egy harmadikkal. Ezután Peter Budaj került a középpontba, aki egészen a harmadik harmad derekáig őrizte a háromgólos fórt és végül 24 védéssel zárta a meccset.
Egy döntetlen mellett a harmadik győzelmét szerezte az edzőváltáson átesett Islanders. A brooklyni gárda most azt a Columbust verte, amely nemrégiben zsinórban 16 meccset nyert, a sorozata végeztével azonban 11 meccsből a hatodikat bukta el. A Barclays Centerben a Jackets szerezte meg az előnyt, de az Isles John Tavares vezetésével zsinórban négy gólt ütve fordított és eldöntötte a meccset.
Meglepetésre gólt sem tudott ütni a Pittsburgh hazai pályán, a regnáló bajnokot a St. Louis nullázta le saját közönsége előtt. A Blues legjobbja természetesen a kapus Carter Hutton volt, aki 34 védéssel karrierje hatodik hibátlan teljesítményét nyújtotta. A Blues három zakó után győzött megint, a Pens viszont két hónap után kapott ki ismét saját csarnokában a rendes játékidőben.
Alekszandr Radulov és Carey Price lesimázta a meccset a Calgary ellen. A Montreal orosz légiósa az öt gólból kettőt vállalt magára, mindkettőt emberelőnyben, a kanadai kapus pedig 30 lövést fogott és egyetlen egy másodpercre volt a shutouttól. A Flames egymás után a negyedik vereségét könyvelhette el.
A Washingtonnak nem jött össze a franchise-rekord beállítása, a Capitals a zsinórban lejátszott 15. meccsén már nem tudott pontot szerezni. A sors furcsa fintora, hogy a fővárosi csapatot a másik fővárosi csapat, az Ottawa állította meg, Fredrik Claesson és a Mike Condon vezetésével. Az újonc bekk neve mellé két gólpassz került, a kapus neve mellé 31 védés.
A játéknap második hosszabbítását a Nashville?Buffalo parti hozta, ahol a vendégek kapták végül a pluszpontot. A Buffalo keményen megdolgozott a sikerért, először kétszer ledolgozta egygólos hátrányát, majd az utolsó hat percben kétgólos mínuszról is visszajött Brian Gionta és Kyle Okposo révén. A győztes gólt végül a ráadás felénél a találkozón másodszor eredményes Jack Eichel ütötte.
Az agyrázkódást szenvedett Patrik Laine nyolc kihagyott meccs után visszatért, de ő sem tudta megállítani a zsinórban hatodszor nyerő San Josét. A Sharks kétszer egyenlített a kanadai városban és a harmadik harmad közepén is vesztére állt még. Ekkor azonban jött Melker Karlsson és Patrick Marleau akik megfordították a meccset, a svéd emberhátrányból egyenlített, az előző meccsen négyet ütő veterán pedig négy perccel a befejezés előtt eldöntötte a meccset.
A Tampa az utolsó harmadban döntötte el a meccset Chicagóban. A Hawks hiába vezetett kétszer is a meccsen, az utolsó harmadban képtelen volt tartani a délkeleti alakulatot. A Bolts ugyanis a befejező húsz percben négy gólt ütött, amiből Tyler Johnson kettőt vállalt magára kereken 30 másodperc leforgása alatt. A Tampa három vereség után győzött ismét és sikerével megint 50%-os mutatóval áll.
A játéknap egyetlen szétlövését a Stars?Wild derbi hozta, ahol a vendégek örülhettek a pluszpontnak. A Minnesota kétgólos előnyt épített, de a második harmadban eltékozolta a fórját és mivel több gól nem született, jöhettek a szétlövések. Az NHL csapatai közül a Dallas volt az egyetlen, amely eddig a meccsig nem párbajozott, ennek ellenére a Stars az ötödik körig húzta a szétlövéseket. Ekkor azonban Jason Spezza hibázott, Chris Stewart viszont nem, ami a Minnesota győzelmét jelentette.
NHL, 2017. január 24.
Boston?Detroit 4-3 h.
G.: Marchand (2), Miller, Pastrnák ill. Athanasiou, Green, Tatar
New Jersey?Los Angeles 1-3
G.: Quincey ill. Kopitar, Pearson, Martinez
NY Islanders?Columbus 4-2
G.: Bailey, Kuljomin, Nelson, Chimera ill. Foligno, Atkinson
Pittsburgh?St. Louis 0-3
G.: ? ill. Parayko, Reaves, Upshall
Montreal?Calgary 5-1
G.: Radulov (2), Shaw, Plekanec, Carr ill. Bennett
Ottawa?Washington 3-0
G.: Kelly, Ryan, Smith ill. ?
Nashville?Buffalo 4-5 h.
G.: Forsberg, McLeod, Arvidsson, Neal ill. Eichel (2), Girgensons, Gionta, Okposo
Winnipeg?San Jose 3-4
G.: Little (2), Copp ill. Burns, Couture, Karlsson, Marleau
Chicago?Tampa Bay 2-5
G.: Toews, Keith ill. Johnson (2), Boyle, Nyesztyerov, Kucserov
Dallas?Minnesota 2-3 b.
G.: Seguin, Eaves ill. Pominville, Koivu
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy