
KJT?Magyarország 3-8
A magyar női válogatott a harmadik harmadban 5 gólt szerezve győzött Keravában.
A magyar válogatott kiválóan kezdte a mérkőzést, már a 19. másodpercben megszerzetük a vezetést Horváth Tifani révén, majd a 12. percben Pavuk is betalált a KJT kapujába. A harmad mégis döntetlennel zárult, a hazaiak 38 másodperc alatt két gólt lőttek Németh Anikónak, ezzel egyenlítettek a finnek. A 24. percben már a keravaiak vezettek, de nem sokáig, ugyanis Somogyi Vivien egy perccel később egyenlített. A harmadik játékrészben ellenfelünk fölé nőttünk, az utolsó 20 percben Somogyi, Kiss Andrea, Horváth Tifani, Nooren Averi és Gottlibet Zóra is gólt lőtt, így Magyarország 8-3-ra győzött.
Marton Tibor (szövetségi kapitány, Magyarország): “Nem voltunk elég élesek az elején, nyilván lehetne kifogás, hogy miért, nem de az nem visz előre. A második harmad után picit rendbe kellett tenni a fejeket, mert problémáink voltak. Az utolsó 20 percben már jobb volt a játék, erre lehet építeni. De tartozunk 40 perc munkával, mert két harmadot eldobtunk. Sok újonc és fiatal van, egyszerre kell így ismételni és közben az új dolgokat betanulni. De ez a dolgunk, ezért vagyunk itt. Ezen a szinten erős ellenfelek ellen gyorsabban kell jó döntéseket hoznunk.”
A magyar válogatott összeállítása a szerdai mérkőzésen: Németh A. (Poltzer) ? Németh B., Mayer, Horváth T., Averi, Somogyi ? Grkovic, Holzer, Ungár, Pintér L., Kiss ? Pártos, Szamosfalvi, Pavuk, Brgles, Páterka ? Rónai, Pál, Horváth D., Gottlibet, Váradi.
A női válogatott finnországi programja:
2017. február 8., szerda, 18:00: KJT?Magyarország 3-8
2017. február 10., péntek, 19:00: Espoo United?Magyarország
2017. február 11., szombat, 16:45: Espoo United?Magyarország
A női felnőtt válogatott februári kerete:
| Név | Szül. év | Csapat |
| Kapusok | ||
| Németh Anikó | 1996 | Karlskrona (SWE) |
| Poltzer Renáta | 1997 | Fehérvár |
| Hátvédek | ||
| Grkovic Jelena | 1997 | KMH Budapest |
| Holzer Bernadett | 1998 | KMH Budapest |
| Mayer Fruzsina | 2000 | Vasas SC |
| Németh Bernadett | 1996 | Sundsvall Wildcat (SWE) |
| Pál Vanda | 1997 | KMH Budapest |
| Pártos Réka | 1996 | Karlskrona (SWE) |
| Rónai Alexandra | 1993 | KMH Budapest |
| Szamosfalvi Petra | 2002 | DVTK Jegesmedvék |
| Csatárok | ||
| Brgles Nóra | 1991 | SDE Stockholm (SWE) |
| Gottlibet Zóra | 1998 | Vasas SC |
| Horváth Dominika | 2000 | KMH Budapest |
| Horváth Tifani | 1996 | KMH Budapest |
| Kiss Andrea | 1996 | SC Weinfelden (SUI) |
| Nooren Averi | 1994 | KMH Budapest |
| Pavuk Petra | 1998 | KMH Budapest |
| Páterka Lilla | 1999 | UTE |
| Pintér Lili | 1996 | SDE Stockholm (SWE) |
| Somogyi Vivien | 1995 | KMH Budapest |
| Szelényi Lilien | 1997 | KMH Budapest |
| Ungár Rebeka | 1997 | KMH Budapest |
| Váradi Orsolya | 2000 | MAC Budapest |
A magyar női válogatott stábja:
Szövetségi kapitány: Marton Tibor
Másodedző/kapus mentoredző: Budai Krisztián
Másodedző/képességfejlesztő mentoredző: Mika Vaarala
Videoedző: Bedő Botond
Fizioterapeuta: Gallyas Gabriella
Erőnléti edző: Kozák Attila
Csapatvezető: Jasó Judit
Felszerelésmenedzser: Szabó Dávid
Női szakágvezető: dr. Kolbenheyer Zsuzsanna
