Japán ott lesz Pjongcsangban

 

A távol-keleti együttes kvalifikálta magát a 2018-as olimpiára, így Dél-Korea mellett még egy ázsiai csapat lesz a női tornán.

A vasárnapi Csehország?Svájc mérkőzés dönt a  női olimpiai selejtezőtorna svájci, C csoportjában. Szombaton Svájc közel háromszor annyit lőtt kapura, mint Norvégia, így a mesterhármasig jutott Lara Stadler vezetésével megérdemelten győzött 4-1-re. A másik mérkőzésen Csehország megszenvedett Dániával, ugyanis a skandinávok kettős emberelőnyben megszerezték a vezetést. A folytatásban erőre kaptak a csehek, végül 4-3-ra nyertek. Vasárnap 16 órától az egyaránt százszázalékos csehek és svájciak egymás között döntik el, ki jut ki Pjongcsangba.

Japán nyerte a távol-keleti selejtezőcsoportot. Szombaton a németek és a japánok egyaránt 4-1-re diadalmaskodtak, előbbi Ausztriát, utóbbi Franciaországot verte. A vasárnapi francia-osztrák csata így csak arról döntött, melyik csapatnak lesz meg a becsületgyőzelem, ez végül Franciaországnak jött össze egy 3-1-es sikerrel. Az olimpiai részvételről döntő mérkőzésen a házigazda Japán 3-1-re győzött Németország ellen, ezzel az 1998-as naganói és a 2014-es szocsi olimpia után harmadik alkalommal vehet részt az ötkarikás játékokon.

A női tornára a világranglista első 5 csapata (USA, Kanada, Finnország, Oroszország, Svédország), valamint a házigazda jogán a divízió 2/A-s, a ranglistán 23. Dél-Korea automatikusan kijutott.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN